Engedetlen

Lehet, hogy így marad ez most már a szünetig, de egyre nyűgösebben kelek reggel, és egyre csábítóbbnak érzem a felmondás gondolatát. Nem azért mert utálom a munkám, inkább csak azért, mert jobban szeretem a szabadságot. 

Mondjuk nem csak én vagyok nyűgös, tegnap az egyik hallgatóm is sírt egyet délelőtt. A kolléganőm erre csak annyit mondott, hát ha ezen sírva fakad, akkor mi lesz vele, amikor egy diák elküldi a kurva anyjába. Jó, ez is egy nézőpont, de én mint nagy könnybajnok, pont értem, hogy vannak napok, amikor az ember hülyeségeken fakad sírva. Én például főleg apróságokon szoktam bőgni, nincs is ezzel semmi baj szerintem. Közben az van, hogy tegnap először köszönt meg nekem valamit úgy igazán, szakmailag a munkaközösség-vezetőm. Érdekes dolog ez az iskolai munkahelyi környezet: lehetsz jó szakember, de mindenképpen szívsz 1-2 évet, mielőtt ez kiderül.

Mindeközben a gyerekek is nyűgösek, értsd egyik hülyébb, mint a másik, mert ahelyett, hogy lenne idő lelassulni az ünnephez, minden tanár dolgozatokkal halmozza el őket. Én is most íratok, de hát én amúgy is hülye vagyok, mindig kérdezek. Az a meglátásom, ha jó sok jegyük van, akkor nem kell egy-egy jegyen halálra stresszelni magukat. Lehet, hogy nem így van. Az volna a legjobb, ha nem is kellene hülye osztályzatokat adni. 

De nem csak a gyerekek nyűgösek, nyilván a szülőknek is tele van a töke, meg egyik-másik elég hülye is. Van, aki szeptember óta egyszer sem szól, ha a gyerek beteg, vagy valamiért hiányzik, hiába kértem nyomatékosan többször is, van, aki baszki azt nem hiszi el a saját gyerekének, hogy szombaton nem kell iskolába jönni. Tényleg néha nem is érti az ember. A másik oldalon meg ott vannak a túlbuzgó szülők, szegények. (És szegény gyerekek.) Én tényleg mindenkit megértek, de az éjfélkor átküldött röntgenfelvétel a gyerek kettétört ujjáról, azért át tudja rendezni az én alvási ciklusomat is. Néha az az érzésem, nem csak a gyerekek, a szülők is figyelemhiányos emberek. Csak ennyi figyelmem már lehet, hogy nincs.

Ami a kettétört ujjat illeti, mostanában egyre több diákom esik ki hetekre az iskolából valami sportsérülésből adódóan. Az elmúlt hónapban két térdműtét, egy kulcscsontműtét, és most ez az ujjműtét. Nem tudom, mi lehet ennek az oka.

Más nincs, csak hogy  a kiadónak írtam egy fenyegető emailt, és megkeresett az IJ új szerkesztője, hogy írjak nekik recenziót. Meg kell néznem, most ki pénzeli őket, de gyanítom, hogy nem írok nekik semmit. Az ember inkább aludjon nyugodtan, majd ha egyszer teheti. Ja, és valaki vigyen el végre nyaralni. Engedetlen a testem.