Esetlegek

Azon nevetek, hogy egy kis hóesésről némely időjárási portálok úgy közvetítenek percről-percre decemberben, mintha a Holdraszállás lenne megint, vagy az Apokalipszis előszobájába csúsztunk volna bele hirtelen. Miközben amúgy az Apokalipszis előszobájában csúszkálunk. Rossz helyen vannak a hangsúlyok: olyasmire van figyelem, ami természetes, a fontos dolgokra meg csak legyintünk. Na mindegy, itt úgyse esik, itt mindig másképp van, mint az országban, itt csak nézzük vágyakozva a kövér hópelyheket, aztán amikor az országban mindenhol elolvad, Isten ráborít egy hatalmas dunyhát erre a csücsökre.

Más. Tegnap kirándultunk délelőtt két volt kolleginával, sütött a nap, jó levegő volt, a végén ittunk egy-egy bögre forralt bort, és vettünk ebédet is, úgyhogy nem is főztem, csak délután egy kicsit, hogy a csirkemell ne másszon el, ha már kivettem a mélyhűtőből. A sütéshez nem maradt kedvem, csak a lustálkodáshoz. Nem is volt nagy kedvem moziba menni este, egy Nádasról készült portréfilmet láttunk, de untam eléggé, Nádas alig volt benne, többnyire csak irodalmárkodtak az irodalmárok. Jobb lett volna, egy ilyen filmet majd egyszer a halála után csinálni, engem egyelőre jobban érdekel Nádas maga, mint az irodalmi ítészek.

Más nincs, elég álmos vagyok, lenne inkább hó, maradhatnék itthon a könyveimmel, de főleg nagyon jó volna visszaaludni egy-két órát. Vagy ötöt. Helyette kimegyek a nyálkás, takony hidegbe, elküzdöm magam az iskoláig, aztán visszaküzdöm magam a klinikára, hogy valamiféle nyálkahártyákat méricskéljenek az ultrahanggal, a doki meg barátságosan hümmögve ne mondjon semmit, csak esetlegeket, meg ámbárokat. Igaz, jobb ez, mintha öntudatos hülyeségekkel traktálna.

Ma is december van, és ez így lesz még egy darabig. Talán el kellene mennem szaunázni vagy szoláriumba. Esetleg legyen egy hosszabb hószünet. Két hét mondjuk. Esetleg három.