Ha kedd

Ha kedd, akkor gyógytorna, amit úgy várok mindig, mint valami ünnepnapot. Szeretek tornázni, és kedvelem a gyógytornászt is, mert mindig nagyon pozitív, és az ilyesmi engem inspirál, szemben a basztatással, ami viszont nem. (Gondolom, ebben a nyavalyás világban ezzel más is így van.) 

Tegnap viszont nem tornáztunk, hanem fasciaterápia volt, meg egy kis nyirokmasszázs. A fasciaterápia valójában nem kellemes, bár a manuálterápiáknak akkor is van jó része, amikor fájdalmas csomók és letapadások kerülnek kimasszírozásra. Fáj egyébként, ott és akkor nagyon fáj, de aztán egészen máshogyan esik a mozgás, és a már megszokottá vált feszülések hiánya felszabadító. A másik, a nyirokmasszázs, újdonság volt nekem, mert egészen meglepően gyengéd valami. Én mindig azt hittem, hogy az fájdalmas dolog, erre kiderült, hogy inkább a simogatás a rokona. (Jó, nyilván van ennek is technikája, meg sorrendje, meg mit tudom én, csak az érzetekről beszélek.)

Mindenesetre annak ellenére, hogy most nem én tornáztam, úgy elfáradtam a foglalkozás végére, hogy a postára ugyan még elvonszoltam magam, de amikor hazaértem, gyakorlatilag már csak ágyba bújni vágytam. És mivel kedves vagyok magamhoz, engedtem a vágyakozásnak, és szokatlanul korán ágyba bújtam, a kijavítatlan dagadt dolgozatokat meg hagytam más(nap)ra. 

A kizzökkent ritmus miatt hajnali kettőkor frissen fel is ébredtem, és még egy kicsit át is mozgattam a lábaim, amikor rájöttem, hogy nem kell még felkelni. Eszembe is jutott, amit múltkor olvastam, hogy az őseink két részletben aludtak, és hogy ha hagyják az embereket békén, akkor ez a normális ritmus. Azért nyilván nem mentem át a szomszédba, ahogy állítólag akkoriban gyakran tették ezt, hátha a szomszéd még nem állt át a normális alvási ciklusra.

Más nincs, ma korábban megyek, de ez, tekintettel a pihentető éjszakára, kivételesen nem zavar.