Kisvilág

Arra gondoltam, kellene valamit írni, valami okosat és előremutatót az iskolai motiváció teljes hiányáról egyszer. Hogy miért baj, hogy ez van, nem csak a diákok, hanem az egész társadalom szempontjából , meg hogy hogyan is lehetne visszacsempészni az érdeklődést az osztálytermekbe. Csak egy picit tartok attól, hogy az utóbbira esetleg tényleg az a válasz, hogy sehogy, és akkor az eléggé megkérdőjelezné, mi az istent is csinálok én az iskolában tulajdonképpen.
Most már tényleg nagyon nyűgös mindenki, és bár való igaz, hogy ma Magyarországon szinte mindenki szív, különösen elszomorító, hogy a gyerekek is, mert valahogy régen is sokat szívtak az emberek, mondjuk az átkosban, de akkor a gyerekeknek még jutott itt-ott némi szabadság: kevesebb időben kontrollálta a rendszer a gondolkodásukat. (Nyilván ez a legnagyobb baj a hosszú iskolanapokkal: utána nincs idő a maguk örömére gondolkodni, játszani satöbbi.)
Más nincs, két napja valami szutyok színű felhőben lakunk, szemerkél a jéghideg eső-köd-jegesizé. Így képzelem a végítélet előtti utolsó napokat. Közben meg minden rendben, ma és holnap akkor is jó lesz, ha utána apokalipszis. Az ember minden helyzetben tud örülni a kisvilágainak.