Sweet home

Csúf, szürke idő van itt is, ott is, állapítottuk meg BH-val, de ez engem most nem annyira zavar. Mondjuk tényleg jobb volna egy kis napsütés, de alapvetően nincs terhemre idén se a sötét, se a sok megoldandó feladat. Lehet, hogy az élet alkonyán kevesebb fény is elég. 

Nyilván van köze mindennek ahhoz, hogy a karácsonnyal kapcsolatos hagyományos elvárásaimat az egyetlen lényegesre redukáltam. Nem óhajtom a szeretetet tárgyakkal pótolni, és nem gondolom, hogy az elvágólagos, szigorúan portalanított lakás a karácsony fontos ismérve. Egyelőre még dekorálni is csak mérsékkel dekoráltam, anyám le is szúrt, hogy miért nincs ajtódíszem, de nem izgat, ha lesz időm, majd barkácsolok egyet, ha meg nem, hát akkor a kint lógó szív éppen megfelel. Home sweet home. Szerintem ez egy mindig érvényes üzenet. 

A másik, ami miatt a sok stressz, meg munkahelyi megoldandók ellenére is nyugalom van, az valószínűleg az, hogy minden nap keresek pár percet a relaxációra. Meditálni nem mindig sikerül, de az igyekezet megvan bennem. Jó, ha az ember helyet talál a napjaiban a fontos dolgoknak.  

Más nincs. És bár nem lett vona rossz otthon heverni ma délelőtt egy jó könyvvel, csinálom a dolgom, és lassan azért fogyatkoznak a tennivalók, még ha el soha nem is fogynak persze, mert olyan ez, mint az akárhány fejű sárkány. Amint levágok egy fejet, kettő nő a helyére. Nevetni kell rajta.
Ez most egy meglepetészene. Nekem is.