Tervek

Tegnap délután és ma reggel is kisütött a nap nagyjából fél órára. Jó érzés volt, bár utána rögtön megint szürkület vette körül a várost. Persze az ünnep fényei kicsit lendítenek az állandó sötétségen, de azért jó volna már sétálni egyet napfényben is. Ahogy elnéztem az időjárás-előrejelzést, deres fákban vagy hóban már nem is lehet reménykedni a téli szünet alatt. Kár amúgy, mert a január mindig nagyon zűrös a félévzárással, szalagavatóval, a rengeteg munkával, ezért olyankor már nem jut idő sétára. 

Azon gondolkodtam amúgy, amikor kinéztem az ablakon a bizonytalan fénybe, hogy olyan ez a reggel, mintha Isten nem tudta volna eldönteni, legyen-e még egy nappal, vagy hagyja a fenébe az emberiséget, és foglalkozzon egy számára kedvesebb bolygó kedvesebb lényeivel. De aztán ma is megsajnált minket, szerencsétlen mákszemeket az univerzum végtelen abroszán, és odalökött valami fényt: nesztek, nyomorultak.

Persze pont jól tudom, hogy nem mindenhol van szürkeség, és ha most repülőre ülnék, és átrepülnék a világ valamely távoli csücskébe, ott lenne fény. Miközben tényleg minden nap erősebb bennem a késztetés, hogy elutazzam valahová nagyon messzire. 

Más. A sok jövés-menés után ma pizsamanapot tartok, össze sem csukom a kihúzható kanapét, ott hencsergek majd rajta egész nap a könyveimmel, meg a filmekkel. És leszarom a szürkeséget, meg a munkát, meg az egész nyomorult világot, bezárkózom magamba, és nem nyitok ajtót senkinek. Az ember végtére is magára számíthat leginkább ebben az elcseszett világban. 

Amúgy elkezdtem gyűjteni egy utazásra. Izlandra vagy Norvégiába szeretnék menni. Egyelőre csak kétszáz forintom van, de hát valahol el kell kezdeni. 

Más nincs. Fenyőillat van meg bejgli.