Meghekkelt vasárnap

A téli szünet utolsó napján, mint minden utolsó szünetnapon, már fél lábbal az iskolában vagyok: készülni kell az óráimra, ki kell javítani a karácsony előtt íratott dolgozatokat, és nem árt alaposan átgondolni az egész hetet, hogy az első napok megrázkódtatása kisebb legyen. 

Tegnap este még volt egy olyan kósza gondolatom, hogy beállítom az ébresztőt kora reggelre, de aztán azért a fejemhez kaptam, és szépen lebeszéltem magam erről az őrültségről. Ha az ember a szabadság utolsó napján sem aludhat addig, amíg jólesik, akkor megette a fene az egészet. (Mondjuk ezt az egész közoktatást már tényleg rég megette a fene, egészen a szíve közepéig, de az már egy más kérdés.)

Újkeletű elhatározásom, hogy igyekszem a hétvégék és a szünetek utolsó napjait pihenéssel tölteni, és ehhez (még ha korlátosan is, de) ragaszkodom. Így aztán az elmúlt napokban barátkoztam, volt vendégem, aztán utaztam egyet, ahol én voltam a vendég, aztán utaztam még egyet, ahol meg szerelem volt. Nekem nem is kell más ahhoz, hogy teljes legyen az életem, csak a barátaim, a gyerekeim és BH. Nincs náluk erősebb páncél, amit a jóllétem köré vonhatnék.
Ma a sok itthoni és iskolai teendő ellenére a barátkozás jegyében délután összefutok még Nyugattal, akivel ugyan holnap amúgy is találkoznék, de az iskolai bolondok háza aligha lesz alkalmas arra, hogy jóleső nyugalommal merengjünk az elfogyasztott kaja és az úszógumijaink összefüggésein. Én így hekkelem meg a vasárnapok kötelező szomorúságát. 

Egyébként mióta egyre inkább azt érzem, megvagyok/megleszek a közoktatási elmebaj nélkül is, van bennem egy jó adag felszabadultság. Végre elég öreg lettem ahhoz, hogy ne kelljen mindent elviselnem csak azért, mert valakik azt hiszik, rendelkeznem az életem felett. Sosem gondoltam volna, hogy az életkor előrehaladtával az ember a nyavalyák mellé a szabadságot is ajándékba kapja. 

Nemrég Gofri újévi terveit olvasgatva arra jöttem rá, hogy igaza van, mindig lehet másképp csinálni az ember életét. Szomorúan és kizsigerelve nem leszünk mások hasznára, csak akkor, ha magunk is rendben vagyunk. Nem fogadalom, inkább terv, hogy idén elsősorban erre figyelek oda, és úgy alakítom a mindennapjaim, hogy jusson mindig öröm a feladatok mellé.  

Más nincs. Ristjanától kaptam egy gyönyörű és varázslatosan meleg, kelet-berlini fonalból kötött horgolt valamit, ami nem sál és nem is vállkendő, hanem valami a kettő között. A használati utasítás szerint nem feltétlenül rendeltetésszerű használatra van, hanem akkor kell elővenni, amikor úgy érzem, nincs elég napsütés, szóval valami varázscucc, de az a helyzet, hogy mióta megkaptam, rendeltetésének megfelelően használom, mert csodálatosan meleg, és nagyon jót tesz a fázós vállamnak. (Bár az igaz, hogy a színe valóban mágikus, ránézni is színtiszta öröm, kiírtja az emberből a szorongást.) Lehet, hogy újra kötni fogok.