Mesterek

Minden tanít valamire. A lifelong learning nem valami újkeletű dolog, így volt ez régen is, hiszen az öregedés a legnagyobb tanár: szigorú, de bölcs is. Rengeteg új dolgot tanít meg a testnek és a léleknek. Olyasmiket, hogy szeretet, meg önbecsülés, gyengédség, aztán azt is, mik a fontos dolgok az életben. 

A második helyen, már ami a tanításokat illeti, ott fájdalom. Nem sokkal van lemaradva az öregedés mögött, és hasonlóan fontos dolgokat tanít az életről: mi fontos és mi nem, meg azt is, milyen sok türelemre van szükség a mindennapokban saját magunk iránt is, és hogy érdemes apróságoknak is örülni. No meg a legfontosabb üzenet: marha szerencsés vagy, ha épp nem fáj semmi, de a kivételességeden a fájdalom sem kell, hogy változtasson. Ez most zavarosnak tűnik, pedig van értelme.

Lassan egy hete fáj a vállam és a hátam, és bár mindent megteszek annak érdekében, hogy ne fájjon (torna, masszázs, jóga, relaxáció, krém, pihentetés, fájdalomcsillapítás) egyelőre addig jutottam, hogy múlt éjjel végre tudtam aludni. Ez nem tűnik nagy eredménynek, mégis reménnyel tölt el. Néha nehezen tanulunk meg dolgokat, de azért a végén általában sikerül. 

Más nincs, a nagy fájdalom és a rövidke fájdalomszünet ritmusára élem az életem. Mindeközben sokat gondolkodom hanyatt fekve. Mindig mondom, hogy ideje volna újra divatba hozni a plafonfestés művészetét.