Unbusy

Szerencsére nem ez a harc lesz a végső, de azért egy kicsit nehezebb csatát kell megvívni, mint elsőre gondoltam. A fájdalom nem viccel, különösen, ha idegfájdalomról van szó, és egy gerincsérv nem kifejezetten leányálom, még akkor sem, ha az ember az orvosi utasításoknak és a sok évvel ezelőtti emlékeinek megfelelően pihen és tolja magába a fájdalomcsillapítókat.

Azt hiszem, véget is vetnék ennek az egész cirkusznak, ha nem volna emlékem arról, hogy azért a test nagyszerű találmány, és ha van időnk és türelmünk, és ha segítünk neki, akkor elég jól kigyógyítja magát szinte minden betegségből. Most tehát kerestem időt, összeszedtem a maradék türelmem, és segítek, ahogy tudok. Nem mondom, hogy könnyű elviselni a fájdalmat, a kialvatlanságot, és napi 24 órában lazítani, de hát ebben a testben élek már több, mint ötven éve, megérdemli a törődést.

A kialvatlanság a legnehezebb egyébként, mert szar óránként arra ébredni, hogy megint nem jó, hogy megint leszedtem magamról a nyakmerevítőt, és hogy nincs az a pozíció, amiben ellazulhatnának az izmok. Ezer szerencse, hogy van jógameditáció, így azért csak eltelik az éjszaka valahogy egyszer. Nappal meg nem gondolok arra, hogy muszáj lenne aludni, és ha néha álomba zuhanok, akkor óvatosan hátba veregetem magam. Ügyes.

Más. Minden fájdalom ellenére szép volt a szombat, BH tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy otthonos melegségben és békében gyógyuljak. A szeretet nagy varázslat, nemigen van hozzá fogható. Csodálatos dolog, hogy amikor itt van, semmi mást nem csinálunk, csak örülünk egymásnak.

Más nincs, úgy döntöttem, két napig nem megyek dolgozni, itthon fekszem, és gondolkodom azon, hogy lehetne jobban karban tartani a testem. Egyébként rettenetesen rossz, hogy hanyatt fekve még olvasni sem lehet. Nincs erre valami okos találmány?