Vállalások

Nem is csak az elhatározás miatt, hogy nyugalmat teremtek magam körül, hanem a hiábavalóság miatt sem fogok hosszú kritikát írni a helyi színházban látott előadással kapcsolatban. De pár dolog mégis kikívánkozik belőlem: 1. utálom, amikor hülyének nézik a fiatalokat, 2. még jobban utálom, hogy ehhez például iskolák is asszisztálnak. 

Tegnap egy "fiatalos" darabot láttunk a diákokkal a helyi színházban, és persze értem én, hogy kis pénz, kis foci, na de ha csak ilyen előadásokra futja a tehetségből, akkor honnan és miért is volna pénz? Jó darabok kellenének és persze jó színészek. Nagyon sajnáltam a gyerekeket, mert most azt hiszik, ez a színház, pedig ez a gügyögő, felszínes dolog, pont a színház elkurvulása. (A mellettem ülő fiú az előadás egy pontján odafordult hozzám, és csak annyit mondott: Ezt azért eléggé túltolják, tanárnő, nem? Hát igen. Attól, hogy valaki tizennégy éves, még felismeri a ripacsokat.) Az előadás egyetlen pozitívuma egyébként az volt, hogy nem tartott sokáig. 

Más. A tegnapi terápiás torna nagyon jólesett. Mindig rájövök, mennyire hiányzik az úszás, de hát az most tényleg nem fér bele az időbe. Minden jó egyébként, még a fura pakolást is megkedveltem, csak sajnos a bal vállam nem működik rendesen, hétvégén valamit meghúztam, és minden nap rosszabb, hiába mozgatom, meg kenegetem. Remélem, tényleg a vállam, és nem infarktust készülök kapni. Örülök amúgy, hogy bevállaltam ezt a heti két uszodai alkalmat is, még ha nem is megy ez véráldozatok nélkül.

Más nincs. Jelentkeztem egy februári továbbképzésre, sosem baj, ha ébren tartja az ember az agysejtjeit. Közben persze annyira kellene ma délután aludnom egyet a gyógytorna előtt. Kérem vissza a szabadság édes óráit.