Ami van

Azt olvastam tegnap (Adriene), hogy úgy kell/kellene/érdemes stb. élni, hogy elfogadjuk azt, ami van. És úgy, ahogy van.

Nem tudom, csak az én türelmetlen, izgága természetem az oka, hogy ez nehezen megy, de nem is olyan fontos, mert nehezen megy. Gondolom, az igazi bölcsek ezt a nehezen menést is elfogadják. Mert ez valahogy beleértődik annak elfogadásába, ami van.

Van elég sok dolog, amin én szívem szerint változtatnék. Oktatásügy, emberi jogok, szürke februári reggel helyett csillogó, napfényes, mondjuk Tahitin. Csak nem tudok. Ilyenkor vajon mi a teendő? Akkor nemesb-e... Valószínűleg nem nemes sehogy. Csak akkor mi változtat a dolgokon? Gondolom, megint csak a szeretethez lyukadunk ki. Nem rossz kilyukadás, EP is erre jutott valahogy.

Más. Úgy érzem, most már valami rokoni fokozatba kerültem a fájdalommal. Sógor? Fivér? Mostoha? Azért férjhez nem mennék hozzá. Mindenesetre nem tágít, és bár szombaton kedvesen háttérbe húzódott, de tegnap óta megint itt ült a nyakamon. Szó szerint. Az is lehet persze, hogy mivel a szombat a legkevésbé stresszes napom, szépen ellazultak az izmaim. Mindegy is, mert ma már más a helyzet.

Zavaros három nap következik, és nem tudom, hova tudom becsempészni a fordítást. Ez a mindig munka is olyan, hogy így van. Gondolom, akkor ezt is egyszerűen csak elfogadja az ember. Amúgy is azt mondta Emma, lehet, hogy megzavarodott a testem, inkább dolgozzam magam megint szénné, hátha visszaáll az egyensúly. 

A zene viszont legyen vidám. Brittany Howard az Alabama Shakes énekesnője dobja fel a hétfőnket. Stay high.