Napfényes

Olyan ez a két tavaszi nap, mint az álhír: hihető és kellemes, közben meg sajnos nem igaz. Mármint melegnek meleg van, de ez még nem a tavasz. Mondjuk az is igaz, hogy a tavasz definíciója is kissé bizonytalanná vált az elmúlt években, mert most már nem a telet és a nyarat elválasztó három hónap a tavasz, hanem a télen beköszöntő kellemesen enyhe néhány nap. Mert amúgy a tél után általában rögtön a nyár következik. De már ezt is megszoktuk.

Örülök amúgy a napfénynek, szeretem, amikor már reggel ragyog az ég... egyáltalán, amikor már van reggel végre, csak szegény énekes madarakat sajnálom. Mekkora szívás ez már nekik.

Más. A hátam-nyakam mintha kicsit kevésbé elviselhetetlenül fájna, tegnap már futotta annyira az erőből, hogy kiporszívóztam egy szobát. A kedves doktor felajánlotta, hogy felír valami bonyolult dolgot, adjuváns kezelés, na ennek utána kellett néznem, szóval valamit, ami gátol dolgokat, és bár nem fájdalomcsillapító, esetleg segít. Jó volna, ha találnánk megoldást, mert hogy a doktor fogalmi bázisára építsek, ez tényleg gecire fáj. Azért adok a testemnek esélyt keddig, akkor úgyis találkozunk az MR miatt, hátha pont elmúlik a fájdalom. Én mindig bízom az emberi test csodálatos gyógyítási mechanizmusaiban.

Más nincs. Ma dolgozatokat is kell javítani, elkezdtem a fordítást is, meg valahogy meg kellene szerelni a székeket, mert már kettő is széttört, úgyhogy ötletem sincs, hogy fogunk így ebédelni. Azért ezeket a baromságokat, meg a magyar valóságot leszámítva szerencsére minden rendben van. Élni azért mindenhogy jó. Még rosszul is. Jó ötlet volt megszületni.