Viharnap

Épp szombat este került szóba, mennyire rácsodálkoztam annak idején az amerikai időjárás szélsőségességére (due to inclement weather conditions, the day is shortened), aztán tessék, már megint itt is érkezik valami ciklon, előterében egy izmos fejfájással. Kicsit kedvesebb is lehetne a hétkezdet. Vagy kicsit kevesebb.

Persze a front előterében tolt szokatlanul meleg levegő inkább idézi a tavaszt, mint a telet, el is felejtem néha, hogy február van, és ijedten számolgatom, mennyi időm is van még a vizsgákig megtanítani amit kell, meg befejezni a fordítást, amit gyakorlatilag el sem kezdtem. Mondjuk akkor is kevés az idő, ha február van, de abban azért még van potenciál.

Más. Imádtam a hétvégét, pedig nem is történt semmi igazából, viszont nem is zökkentett ki a nyugalomból semmi. Bori végighányta a szombat éjszakát, anyám is itt volt, mégse. Talán a májműködést segítő gyógynövénykapszula az oka, de olyan pihentetően alszom, ahogy már nagyon rég nem aludtam. Biztos ez is segít. Pedig nem szűnt meg a fájdalom, felébredek rá éjjel többször is, de aztán könnyen visszaalszom, és tegnap délután is csak mérsékeltem éreztem magam nyomorultul a gondolatra, hogy ma reggel be kell mennem a munkahelyemre. 

Más valójában nincs, kellene egy hajvágás, meg el kellene jutnom a tablófotóshoz. A kettő nem függ össze, de talán tanácsosabb volna először fodrászhoz menni. Boldog viharnapot mindannyiunknak. Ne fújjon el benneteket a szél. (Kapaszkodjatok kerítésbe, olvastam a jótanácsot.) És hallgassátok a kedvenc hétfő reggeli zenészeimet.