Csak a bor

Az elmúlt hetekben a szomszéd lépcsőházban lakásfelújítottak, melynek keretében nagyjából hárommillió lyukat fúrtak a falakba. Lehet egyáltalán ezt statikailag, tettem fel a kérdést merengve. Nem esett jól, de hát mikor újítana az ember lakást, mint a karantén ideje alatt, amikor amúgy is otthon eszi a fene. Megértő ember vagyok, nem voltam morcos, viszont örültem, hogy befejezték. 

Az öröm ma reggelig tartott, amikor is nyolcnullanullakor megremegtek a falak, és ez alkalommal a saját lépcsőházunkban kezdődött ugyanez. Aki lakott valaha panelban, az elég jól tudja, hogy mindegy, a földszinten vagy a tizediken újítanak, azt szinte mindenki ugyanúgy hallja. Akkor most ez lesz újabb két-három hétig. Még jó, hogy nem szoktam későn kelni, így legalább az nem idegesít, hogy fúróhangra ébredek.

Más. Megy a munka, kicsit értelmetlennek érzem már ezt az egész távoktatást, mert abszolút esetleges, hogy kihez mi jut el, át. Bár vannak kellemes meglepetések, lélekemelő pillanatok, azért többnyire pont azok a gyerekek vesznek el, akiknek sokkal több segítségre volna szüksége tőlem, a szüleitől, a társadalomtól. Ez is Taigetosz, csak oktatásügyi. Vesszen, aki segítségre szorul. Ez nem jelenti, hogy nem próbálkozom, de az én tehetségem és türelmem is korlátos ebben, távolról nehezebb segíteni. 

Türelem... most olyan sok kellene belőle, ami nincs. Ettől nem lesz jobb semmi, már a türelmetlenségtől, ez világos, de azt hiszem, elfogyott belőlem. Mindig mindenben türelmesnek lenni nekem nem sikerül. Távol a barátoktól, a szerelemtől, a kevéssé izgalmas online kommunikációra szorítkozva akkor is elégedetlen vagyok, ha pontosan tudom, másnak ennél sokkal komolyabb problémái vannak az életben. Most mindenkinek rossz, világos. Tegnap azt olvastam valahol, hogy mindenki másik csónakban evez, csak a vihar ugyanaz. Az enyém talán léket kapott. 

Persze egy csomó jótanácsot lehet olvasni, univerzális recept nincs, mindenki más módszerrel igyekszik boldogulni. Nem tudom, nekem mi volna még jó, elég sok dolgot csinálok: sétálok, olvasok, filmet nézek, beszélgetek a barátaimmal online, igyekszem elvállalni minden szar plusz munkát, mégse jó. Az Isten se érti, pedig tök jó társaságom vagyok, egy szimpatikus, középkorú nő, nem is buta, olykor műveltnek tűnik, kreatívan gondolkodik ésatöbbi. Tegnap azért legalább annyi önismeret még akadt bennem a boltban, hogy visszategyem a félkilós kiszerelésű élesztőt a polcra. Aligha fogok karanténkonyhát nyitni a youtube-on. 

Más nincs. Van ez a zene, ami nagyon szép. Kár, hogy csak a bor van belőle.