Imaginárium

Volt, akarom mondani van, egy Terry Gilliam film, ami nekem egyébként nagyon tetszett, amikor láttam, Gilliam egy zseni, de kétségtelen, hogy kell hozzá egyfajta lélekállapot. Az a címe, hogy The Imaginarium of Doctor Parnassus. A film egyik érdekessége, hogy a Heath Ledger alakította karaktert, Ledger halála miatt, a film harmadik harmadában három színész (Johnny Depp, Jude Law és Collin Farrel) alakítja, de nem csak ezért különös film, hanem hangulatát tekintve is az.

A film azért jutott egyébként eszembe, mert kezd ez a világ is egy imagináriumra hasonlítani, melyben sokan egy-egy elképzelt valóságban vagyunk kénytelenek élni. Ez engem, alapvetően tevékeny embert, gyakran (kb. fél óránként) súlyosan frusztrál, de az is lehet, hogy sok klassz regény fog még ebben az időszakban születni.

Egyébként, amikor végre lehetőségem nyílik, nagyon szeretem megszakítani az itthoni dolgozom-és-fordítok imaginációt. Tegnap például TSB volt olyan drága, és elvitt egy kertészetbe, ahol virágföldet és növényeket vettem, és terasz, erkély és kert híján a lakótelei hatodik fél négyzetméteres kilépőjét, és az előző nap vásárolt balkonládát ültettem-virágosítottam tele. Most ha kinézek a konyhaablakon, akkor van egy kis szín, egy kis élet. (Büdöskét ültettem a ládába, jó lesz szúnyogok ellen, a kilépőn meg egyelőre két boglárka lakik, akik aligha bírják sokáig, de remélem, húsvétig azért kitartanak.)

Persze rengeteg tervem van még, ha már leadtam a fordítást, mindent rendbe fogok rakni a lakásban, és az utolsó, reménytelenül titkos sarkot is kitakarítom. Meg olvasok, jó sokat fogok olvasni IRL, nem imagináció útján.

Más nincs, a kedvem, akár a szerencse, forgandó, de a nyálkahártyám kezd rendbejönni, és egy kicsit energikusabb is vagyok, csak ez a rengeteg ülés ne lenne. Meg lehetne nagyokat sétálni az erdőben. Amúgy a hírlimitáció elég hasznos, bár néha elcsábulok egyszer-egyszer nap közben is, de annak aztán szomorúság a vége.

Ma kivételesen nem zene a melléklet, hanem egy rövid kis beszélgetés Laurie Andersonnal, aki bár a világ egyik legcsodálatosabb, legzseniálisabb zenésze, most a történetekről mesél. Csak hogy megnyugodjunk, mert a képzeletünk nem csak annak a szürreális valóságnak a feldolgozására alkalmas, ami körülvesz minket, és nem csak menekülésre, hanem sokkal többre is: teremtésre. Más ez, mint vigaszmenekülni egy imagináriumba.

Azt hiszem, leginkább azok a történetek teszik teljessé a világot, amiket magunknak vagy másoknak teremtünk. Mondjuk az én elgondolásom az, ezt vettem a fejembe mármint, hogy nem csak leírt, elmesélt történetek vannak, mert történet lehet a gyereknek sütött lekváros palacsinta, meg a bevásárlás anyádnak, a virágültetés, a mosogatás, és a reggeli után az ablakban elszívott cigaretta is. Bármi, amiben a világ, mások, vagy önmagunk szeretetét meg tudjuk fogalmazni.