Kényszeres

Az jutott eszembe az előbb, amikor feldobott egy két évvel ezelőtti emléket az FB Andrásról, a gyógymasszőrről, hogy nem csak hogy noviciátusba vonult a világ, de amolyan kényszerautista lettem. Vagy valami ahhoz hasonló.

Hiányzik András, de nem csak azért, mert jó masszőr, hanem mert hozzáért a testemhez. De nem csak a testi érintkezés hiánya visel meg, mániásan ragaszkodni kezdtem a napirendem bizonyos elemeihez: a sétához, a csütörtöki csoporthoz, illetve bármihez, ami a rend látszatát kelti az életemben, igen, még a napi tizennégy óra munkához is. Utóbbi persze egy évek (évtizedek?) óta munkamániás embertől nem meglepő, inkább csak nem esik jól megint azzal szembesülni, hogy a munka, a test és a szellem végtelen kizsigerelése ad biztonságérzetet. Addig sem kell máson gondolkodni.

Mindennek ellenére nagy megkönnyebbülés, hogy leadtam a könyvet azzal rettenetesen sok, valami hétszázezernél is több karakterrel. Mindig mondom, túl sok szót használnak manapság az írók. Azzal együtt, hogy nem volt nagyon rossz a szöveg, azért nem bánnám, ha valami normális regényt fordíthanék legközelebb.

Más. Kaptam egy ülőpárnát BH-tól. Farkcsontkímélő párnát, hogy pontos legyek. Nagyon kényelmes, ráadásul megfelelő szögben tartja a gerincemet is. Vagy nem tartja, csak helyzetbe hozza. (Milyen helyzetbe hozol te engem, kérdezhetném a párnától játékosan .) Úgy tűnik, nagyon jó hasznát fogom venni.

Most, hogy kiesett a napjaimból hat-nyolc óra plusz munka, úgy érzem, pótolnom kell valamivel, hogy meglegyen a rutin. A délutáni séták során mindig elmegyek egy ház mellett, amit éppen, elég jó ízléssel, felújítanak. Két dolog jut róla minden nap eszembe: az egyik, hogy milyen csodálatos dolog volna egy pici kert, ahova ki tudnék ülni, és nézhetném a falaveleket egy nyugágyból akár pizsamában is, a másik, hogy milyen klassz lenne felújítani kicsit ezt  alakást, amiben lakom. Mindkettőnek a szánalmas pénztelenség szab határt, meg ugye a tulajdonviszonyok: se kertem nincs, se lakásom. Ötvenkét évem elszelelt. De legalább masszőrzöz lehetne járni.

Más nincs, ma este lesz a történész barátnőmmel készített interjú második fele a Látszótéren. Amúgy meg lassan május. Vajon lesz-e nyár?