Szabadon

Olyan jó, hogy végre áldott és végtelen szombat reggel van. Talán most először érzek különbséget a hétköznap és a hétvége között, mióta bezárták az iskolákat, de ennek semmi köze a járványhoz, inkább a túl sok munkához van köze.

Bár már szerdán leadtam a szöveget, csak ma reggelre sikerült kiengedni, és örülni a szabadságnak. Nyilván mindenhez idő kell. Most viszont jó, hogy végre azt olvasok, amit akarok, és rendet is rakhatok, meg megcsinálhatok pár szakmai dolgot, amit régóta halogatok. Befejezni dolgokat nagyon jó hatással van az ember önértékelésére. 

Más. A szorongás jön-megy. Mióta nem dolgozom napi 14 órát, főleg jön, ráadásul alattomosan, mert nem szól előre, akár egy mosoly közben is beköszönhet: helló, és arra gondoltál-e már ma, ki fog eltemetni. Ilyesmik. Mintha épp nem volna teljesen mindegy, ki temeti el az embert (pontosabban szórja el a hamvakat), ha már meg van halva ugye. Marhaság erre érzelmi energitát fecsérelni. Vagyon úgysincs, adósságot nem fogok rájuk hagyni, csak talán nem volna rossz megspórolni a hamvasztási költségeket (erre érdemes egy startupot indítani?). A fontos papírokat azért összerakom egy helyre, a következő pár hétben úgyis azt revezem, hogy kiszanálok egy csomó mindent, amire nincs szükség, és csak feleslegesen porosodnak itt évek óta.

Más nincs, egy csomó verseskötetet fogok most olvasni, remélem, volt a szerzőlben némi irgalom az olvasók iránt. Meg majd kell egy jó regény is. Egy tényleg jó. Nem kell, hogy vidám legyen, csak most jólesne egy  olyan a történet, ami magával ragad. Lehet, hogy elolvasom újra a Száz év magányt. De még nem ma. Ma csak úgy leszek szabadon.