Tervezés

Mik a terveim a nyárra, kérdezte az önsegítő csoportban a héten a kedves pszichológus. Meglepett a kérdés, mert bár azt tudtam, hogy lesz nyár, a gondolat, hogy tervezhetek valamit a jövőre, egészen újszerű volt. 

Tervezgetni persze szoktam, de a tervek főleg munkából és feladatokból, határidőkből és sötét kis magánysarkokból állnak, pedig azt azért én is látom, hogy igazából nem ilyen a világ, az árnyék csak az én berögzültségem. Szóval amikor megkérdezte, mik a terveim, első reflexből azt mondtam, hát dolgozom majd, nincs más tervem, de aztán valahogy rájöttem, hogy ez mekkora baromság már, hiszen a munka az van, azt nem kell nagyon tervezgetni mostanában. Mást viszont miért ne lehetne? Jó, nem izlandi utat, de olyan dolgokat, amik jók? Baráti találkozásokat, pici utazásokat az országon belül, fröccsözést teraszokon, fotózást mindenféle tópartokon. Mi a fenének csak a bánatra, meg a szomorúságra készülök, amikor lehetne az örömre is? 

Az örömöt is tanulni kell, úgy tűnik, vagy legalábbis nekem igen, mások talán szerencsésebbek, mit tudom én. Pedig nem arról van szó, hogy nem vagyok kész az örömre, hogy nem találok örömet a dolgokban, és még csak arról sincs szó, hogy hiányzik belőlem a remény. Sőt. Mégis talán reményből is többféle van, bennem az idealisztikus, halvány remény lakik, pedig biztosan tudom, hogy van belőle egy ilyen életerősebb, izmosabb, vidámabb változat is. 

Más. Múlt héten egy csomó dolgot elintéztem. Nem ment könnyen, volt sírás is, meg anyázás, de végül csak voltak eredmények. Persze az intézés komoly árnyoldala, hogy a levágott fejekből újabbak sarjadnak, de van bennem jó érzés, mert itt van a tanév vége a kanyarban, egyszer minden gyereknek kerülnek jegyei, lezárjuk őket, és megírom mind a harminchárom (népmesei szám!) bizonyítványt kétszer. Ezen a kollégáim elég sokat szoktak szomorkodni, mármint hogy hosszú idő meg minden, de bennem ilyenkor előbukkan gyerekkorom postáskisasszonya, aki Julcsiéknál a Kis postás társasjátékban kéjes örömmel pecsételgetett. A grafománoknak az ilyesmi inkább öröm, pláne, hogy gondolkodni aztán végleg felesleges ilyenkor, elég ha az ember az esztétikus betűkerekítésre koncentrál. 

A hétvége eddig csupa szépség volt, a nyűgös vasárnapra eltettem a szeretetből és a boldogságból egy nagy adagot, majd előveszem a tegnapi pillanatokat, ha nagyon sok volna a ma.