Választások

A művészet legfőképpen szabad akar lenni, olvastam ma reggel valahol, de én azt hiszem, valójában mindenki és minden legfőképpen szabad akar lenni.

Reggel azt mondta a kedves jóganő, hogy a meditációt én fejezzem be: I choose to... Ezt a mondatot kicsit nehéz magyarra fordítani, mindenesetre benne van a választás, a döntés szabadsága, ettől hangzik olyan jól. Sokféleképpen be lehet fejezni, de a felszabadító erő nem is a konkrét dologban, hanem magában a választás lehetőségében van, azt hiszem. Abban, hogy a sok lehetőségből szabadságomban áll dönteni valahogy. 

Gyerekként nem volt döntési szabadságom, talán csak az olvasás, a tanulás, mert úgy gondoltam, ha valaki megtanul gondolkodni, az felruházza a döntés lehetőségével. Ez csak részben volt igaz, amikor később a házastársi kapcsolatban újratermelődött a gyerekkori kevés szabadságfokkal járóhoz nagyon hasonló valami, akkor nem nagyon mentem a puszta tudással semmire, kellett volna a szellem szabadsága mellé a léleké is. Nem tudtam, hogy a választás az enyém, mert... nem biztos, hogy tudom, miért, de valószínűleg volt ebben része a családi környezetnek, ami körülvett. Anyám drámai személyisége minden döntésünket végletes tragédiának állított be, mi pedig a tesóimmal ebbe nőttünk bele. Ha a világ sorsa múlik a döntéseden, ódzkodsz tőle. 

Ezt a végletességet nehéz levetkőzni, talán teljesen nem is fogom tudni, de az elmúlt napokban, hetekben lazítottam egy kicsit ezen a világszemléleten. Nem kell örökre dönteni, mondta egy kedves nő, és nem kell túl messzire tervezni, mondta egy másik. Mindkettőjüknek igaza van, hiszen a döntések általában nem véglegesek, egy adott helyzetben születnek, annak kell megfelelniük. Ha változik a helyzet, változhat a döntés is. És még az is könnyen lehet, hogy az ember rosszul dönt, de ez sem számít, mert ha szabadon dönt, akkor azt is sokkal könnyebb belátni, hogy aztán hozhat egy másik szabad döntést is később. 

Más nincs, szeretek felnőtt lenni. Ma reggel ezt választottam.