Könnyű

Éljen a hétvége, meg főleg az év vége. Mindkettő csodálatos megkönnyebbülést hoz mindig. Szeretem, hogy kevesebb ilyenkor a stressz, és nincs lelkifurdalásom, amikor pihenek. Annak is örülök, hogy végre az időjárás is nyáriasabbra fordult, megint nyitott ablaknál lehet aludni, és csodálatos madárcsicsergésre, sőt ma még csendre is, lehetett ébredni. A karantén pozitív hozadéka volt, hogy alig jártak erre autók, sokkal nagyobb volt a csend, én pedig megszerettem ezt. Sajnos ez a múltté, hétköznap már megint nagy a zaj, de azért a vasárnap reggel még emlékszik az új, csendesebb napokra.

Pedagógus nap is van ma egyébként, aminek én túl sok értelmét sosem láttam eddig se, most meg pláne. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyenek a tanárok megbecsülve, sőt, de mégis mi értelme van az önünneplésnek? Egy kicsit nárcisztikus dolognak tartom én ezt, ráadásul nem is nagyon tükrözi a társadalmi megbecsülést. Idén pedig eleve van egy kis pikantériája az ügynek, hiszen nem csak a tanárok, hanem a szülők is alaposan kivették a részüket a tanításból, mármint itt főleg az általános iskolás szülőkre gondolok. 

Szerintem egyébként ezek a napok kábé olyan viccesek, mint a régi emlékkönyvek. Idejét múlt dolgok. Mára a világ túlhaladt a kényszervirágcsokrokon, és akár a nőkről, csak úgy az emberekről, a gyerekekről vagy a tanárokról van szó, a megbecsülésnek, a tiszteletnek és a szeretetnek egy mindennap kézzelfogható , őszinte változatát várnánk inkább el. Legalábbis szerintem. Én tanárként például inkább szeretném a társadalom munkám iránti megbecsülését abban érezni, hogy figyelembe veszik a szakmai véleményem, és tisztességes fizetést kapok. A gyerekek megbecsülését és szeretetét pedig egy-egy köszönöm vagy egy ölelés épp megfelelő módon fejezi ki. 

Más. Miközben ismét (szinte mindig) arra várok, hogy a kiadó végre kifizesse a már hetek óta esedékes fordítói díjamat, némi elégtételt érzek magamban, mert közben az előző főszerkesztő ajánlására megkeresett egy másik kiadó, hogy fordítsak nekik. A könyv elég vicces, ilyen tuti életvezetési tanácsok egy fiatal gurutól, de egyáltalán nem zavar, mert ugyan nyilván feleslegesen hosszú, ugyanakkor elég egyszerű szövegnek tűnik, és hát csupa sunshine meg légy pozitív. Kicsit kár, hogy az ilyen könyvek szinte mindig felszínesnek tűnnek, miközben a mögöttes szándék jó. Ettől függetlenül érzek magamban egy kis elégtételt, ha arra gondolok, már ha tényleg összejön a munka, hogy végre mondhatom egyszer ennek a nemfizetős kiadónak, hogy hát köszönöm, de ezt a megbízatást most nem tudom elvállalni egy másik munka miatt. Jó lenne, ha nem is kellene többet, hanem maradhatnék ennél az új társaságnál. 

Más nincs, de ebben a vasárnap reggeli könnyűségben is együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a jogegyenlőségért harcol.