Az idő meghódítása

A cézárok első hónapjában a győzelem, az idő meghódítása, ha nem is cél, de eszköz az élet kiteljesítésére. Na, de hogyan lehet az időt meghódítani. You do you, mondja Adriene minden reggel a kedvenc meditációmban, és hát igen, mindenki úgy él, és úgy veszi birtokba az időt, ahogy az számára megfelelő, csak éppen a you a kérdés gyakran. 

Ma mindenesetre végre elkezdődött az édes szabadság. Igyekszem nem sokat foglalkozni a külvilággal, ami persze picit őszintétlen kijelentés, mert foglalkoztat a világ állapota, és nehezen mondok le arról az elképzelésről, hogy felelős állampolgárként törődni tartozom a bolygóval, az országgal, a közoktatással, a szeretteimmel ésatöbbi. Miközben azért az ember elsősorban önmagával tartozik törődni. 

A törődés jegyében tegnap felhagytam az idegrendszerem basztatásával, nem telefonálgattam többet, hanem felsétáltam mindkét kontrollvizsgálatokért felelős klinikára, hogy időpontokat kérjek. Dög meleg, maszk, kedvetlen vagy éppen tahó személyzet ide vagy oda, megszereztem mindet. Hazafelé még a gyógyszertári sort is kivártam viszonylag türelmesen, hogy az árpámra kenőcsöt szerezzek, úgyhogy most már az is jobb egy kicsit. Az ember törődjön magával, mert csak akkor tud hasznára lenni a világnak.

Más. Azon kívül, hogy öntörődöm, már jó értelemben, kellene itthon is tenni-venni, de ehhez egyelőre semmi elhivatottságot nem érzek, és most fel is bosszantottam magam, mert megnéztem, mikor lesz végre lomtalanítás. Esküdni mernék, hogy néztem május végén is, de akkor még a régi, a covid előtti márciusi időpont volt ott, most meg azt olvasom, lecsúsztam róla. Ez most csak azért esik rosszul, mert akkor egész nyáron kerülgethetem a szétszerelt ágyat, B meg nézheti a régi matracát. 

Más nincs, most akkor inkább olvasok egy kicsit az emberi testről, hogy megnyugodjak. Este meg elmegyek fröccsözni a kollégákkal. Az idő most már akkor is az enyém.