Gábriel kardja

Rengeteg dolog történik a világban körülöttünk, és bár igyekszem árnyékba húzódni, vak azért nem vagyok. 

Amit látok, az elég gyakran nem szívderítő, inkább szomorú vagy éppen bosszantó: a háborúk, a gyűlölet, az erőszak, a gazdasági válság, az ostoba, nacionalista politikusok, a világban kóborló vírus, ami talán alázatra hivatott tanítani az emberiséget (lásd Bryson: Földünk a mikrobák bolygója. Mi az ő örömükre vagyunk itt.) mind azt üzeni, helló, nem kell annyit ugrálni, gyerekek, csináljatok inkább valamit, ami jobbá teszi ezt a helyet, és főleg szeressétek egymást.

Hetente kétszer-háromszor átfutom a híreket. Fura, hogy jó dolgokról nemigen lehet olvasni, mintha a világban élő embert másra sem akarná emlékeztetni a média, mint hogy milyen szar az élet. Pedig élni alapvetően jó, vagy legalábbis az isteni szándék azért mégis inkább ez lehetett.

Nyilván nem lehet csupa jó hírből újságot szerkeszteni, de vicces volna egy jó hírekre épülő honlap. Oké, Magyarországon, ha van az emberben egy csöpp felelősségérzet a társadalom iránt, akkor ez aztán végképp kivitelezhetetlen, de azért eljátszottam a gondolattal, hogy mi vona, ha olyasmi szalagcímek volnának, hogy: Elkezdődött a nyári szünet, a diákok és a pedagógusok jól megérdemelt pihenésüket töltik, Újra virágzik a rózsabokor Marika néni kertjében, Csodálatos koncerttekkel szerez örömet Budapest lakóinak a Fesztiválzenekar, Az Alkotmánybíróság feloszlatta magát, Éves fizetését rászorulóknak utalják át a miniszterek... ésatöbbi. Jó, tudom. Messze kerültünk a pillanatnyi realitástól. 

Más, ez viszont nem vidám. Tegnap volt a szrebrenicai mészárlás 25. évfordulója. Nem lehet megérteni, de érdemes volna elgondolkodni, mi az, amitől az emberben kiveszik az emberség, és kéjjel öl. Ellene kell mondani a gonoszságnak, mert amikor azt mondom, hogy a jóságra kell törekedni, akkor azért azzal is tisztában vagyok, hogy ez a törekvés nem valami rózsaszín tüllcsipke, hanem Gábriel kardja maga.