Távlat

Borúsan kezdődik ez a szombat, de nem csak meteorológiai értelemben. A tegnap estéről itt ragadt ború, bár jogos, nem esik jól. Húzom át rajta a szombati kényelmes, reggeli derűt, hogy a szomorúságból bizakodás tudjon lenni. Kicsit tud. A kicsi is jó. 

Más. Miután a tegnapi napot jórészt pihenéssel töltöttem (testgenerál avagy leszarom, semmihez sincs kedvem), ma reggel, a szabadság kezdete óta először ébredtem fel korán kipihenten. És ha már korán keltem, akkor kipróbáltam jóga után a tegnap hallott praktikát, amit egy ilyen csupa izom, sokáig-akarok-élni pali mondott, és lezuhanyoztam váltott hőmérsékletű vízben. 

Na most én nem vagyok a hideg víznek nagy barátja, kivéve ha hőség van, de ez nagyon különleges élmény volt. Az első hideg meglepte a testem, utána viszont valahogy megváltozott a hőérzékelésem, a meleget alig éreztem melegnek, a hideg viszont nagyon jólesett. Nem tudom, tényleg használ-e, majd mondom. 

Egyébként jólesően csendes nap van, már a kukások is elmentek, olvasom tovább a rendkívül bénán fordított Bryson kötetet, és igyekszem normálisan fordítani az amerikai Délen játszódó, whiskey-gyáros famíliáról szóló lektűrt. Mint minden fordításból, ebből is tanultam már valami érdekeset a whiskey-gyártásról, meg a gázlámpákról. Az élet az ügyintézés mellett csupa tanulás.

Más nincs, bár ma nem ébredtem egy szebb világra, M apjának halálhírét olvasva eszembe jutott a sós víz illata. Richard kedves ember volt, nem szólt sokat, de ismerte és szerette az óceánt. Örülök, hogy ismertem, és hogy alkalmam volt egy kicsit hajózni vele. Ha lehet még utazni ősszel, talán elutazom a tengerhez. Addigra kitalálom, miből.