Visszavonhatatlan

Mármint a nyár. Nem csak a strandidő és az extrém magas UV sugárzás, no meg a naptár miatt, hanem azért is, mert most már eltelt majdnem egy hét, mióta nem dolgozom. Szabadság van, gondolati és testi értelemben is. 

Évekig ilyenkor mentünk a Teraszra gyógyulni, feküdni a nyugágyban, élvezni a csendet, de az idei nyár más. Nem csak azért, mert nincs Terasz, hanem mert már megtanultuk, hogy pihenni akkor is kell, ha erre nem mások adnak felhatalmazást, csak saját magunk. Az öregedés újabb előnye a független akarat. 

Jó, persze az életünk is más lett, a gyerekeink többé-kevésbe felnőttek, természetes, hogy több idő jut magunkra. De a sokheti karantén után idén nem is vágyom annyira a hosszú csendre. Csütörtök este TSB-vel elmentünk az első nyilvános eseményre is. Szép és megható este volt, mert egy kicsit beleláttunk abba, milyen nehéz volt egy előadóművésznek nem azt csinálni, amit szeret. (És amiből él, de hát ez mondjuk egyértelmű.) Valahogy átjött a színpadról a közönségnek ez az őszinte meghatottság, azt hiszem. Őszintén átadni magad másoknak, ez az irodalom és a zene lényege amúgy is, de mindig van valami plusz, valami megismételhetetlenül egyszeri és megint csak visszavonhatatlan abban, ami egy színpadon történik. 

Más. Szép volt ez a hétvége is, csupa fény. Nagy kárpótlás ez a karanténos idők távolságáért. BH József Attilát olvasott, én meg csak néztem közben. Ilyenkor nem kell gondolni a külvilágra, igazi menedék az együtt töltött idő. Kortárs irodalomról beszélgettünk, ettünk és ittunk, örültünk egymásnak. 

Más nincs, hétfőtől visszatérek a munkához, de azért nyárias verzióban: fordítás, egyebek. Remélem, jut mellette idő olvasni is, meg törődni magammal. Szerdán kirándulunk valami csoda szép helyre TSB-vel, Mihállyal és Mel-lel, és már van egy csomó más tervem is a nyárra. Lehet, hogy nem is lesz elég hosszú. Soha nem elég hosszú. Mindenesetre milyen jó, hogy az öröm, amit ajándékba adunk, és amit ajándékba kapunk, mindig visszavonhatatlan. Ez a mi öröklétünk.