A kisasszony

Érdekes, hogy attól függetlenül, milyen nyugalmasan indul az év a munkahelyemen, Inszomnia kisasszony, rég nem látott barátnőm, minden külön értesítés nélkül visszatért. 

Mivel évekig elég komoly küzdelmet folytattam a nemalvással, és mivel tényleg régóta nem volt ezzel problémám, épp ellenkezőleg, a testem most mégis úgy döntött, elég ebből a békés egymás mellett élésből, meg a kipihentségből, a nyolc-kilenc óra alvásból. Nézzük csak, mire megy négy órával, esetleg öttel. 

Hát egyelőre nem megyek vele semmire, csak idegesít. Szerintem nem szorongok az iskolakezdéstől, vagy csak alig, inkább a bizonytalanság zavar. Tudom, soha semmi sem biztos, holnap mind meghalhatunk, de ha nem mind, velem lezuhanhat a repülő, elüthet a villamos, agyoncsaphat az áram ésatöbbi... mégis. Ráadásul amikor úgy döntök, elég a nyitott szemmel való fetrengésből, és felöltözöm, iszom egy kávét, teszek valami hasznosat, hirtelen elálmosodom. Lehet, hogy ilyenkor kellene visszabújni az ágyba.

Tegnap is ezt játszottuk. Persze értem ezt a kisasszonykát a hideg lábaival, meg a lilára fagyott ajkaival, de mi van, ha én nem akarok vele játszani? Én csak aludni akarok, aztán energikusan felkelni, ébernek lenni nap közben, álmosnak este és éjszaka. Üzenni kellene neki lefekvés előtt, írni egy kis cetlit kézzel, elegáns és határozott sorokkal tudatni vele, hogy felnőttem, nem vágyom a társaságára, köszönöm, ne tegye a jéghideg ujjacskáit a mellkasomra hajnali háromkor. Csak hát ért-e a szóból?

Más. Próbálom elképzelni, hogy hideg van és esik. Nem azért, mert itt meleg van, bár az is tény, hanem azért, mert holnaptól esős, hűvös helyen leszek, és el kellene tudnom képzelni, mit csomagoljak a bőröndbe. Cipő vagy szandál? Hosszú nadrág vagy halászgatya? Pulóver és trikó vagy elég lesz egy póló? Vigyek pizsamát? Nem tudom. Pár éve, amikor ebben a városban jártam, rettenetesen fáztam.  

Más nincs, jó volna ma dolgozni is, nem csak csomagolni, meg ügyeket intézni, de erre pillanatnyilag kevés esélyt látok.