Öregnyár

Egyedül vagy együtt... a tegnapi Gyémántkörön érdekes módon mégsem a közelgő apoklipszis lett a téma, hanem életünk megannyi különös (pár)kapcsolata. Hogy ki miben volt szerencsés vagy éppen kevésbé szerencsés, kinek kivel volt meg a kémia, a biztonság, vagy épp egyik sem.

Ötvenen túl a párkapcsolatok persze már egészen másfélék, mint a huszas-harmincas éveink kapcsolatai, ami nem azt jelenti, hogy rosszabbak, bár azt sem, hogy jobbak. Mindhárman túlvagyunk már legalább egy váláson, van, aki kettőn is, de erre sincs recept, elválni egyáltalán nem muszáj, ahogy például összeházasodni sem. Érdekes véletlen, hogy pillanatnyilag hármunk közül senki sem házas, viszont engem leszámítva a többiek tartós párkapcsolatban élnek, vagy hát a párkapcsolatom végülis nekem is tartós, csak nem közvetlen, vagy hogy is kell az ilyesmit diszkréten mondani. 

Azt hiszem, nehéz okos dolgokat mondani az emberi kapcsolatokról, talán nem is lehet közhelyek nélkül, de azért a drága Sándornak (Lénárd) ezzel az adagoláselméletével mégiscsak igaza lehetett: a tartós kapcsolatok titka, hogy a felek mindig egy kicsit kevesebbet kapjanak egymásból, mint szeretnék. Ha tényeg így van, az én kapcsolatom örökké fog tartani. 

Más kérdés viszont, hogy az ember hogy akar élni: egyedül, megvalósítva önmagát, keveset alkalmazkodva egy másik emberhez, vagy valakivel együtt, a közös élet biztonságában, de felvállalva a nézeteltérések bosszúságát. Ebben sincs általános érvényű recept, nyilván az adott személyiségtől függ. Az egyetlen fontos momentum talán csak az, hogy ne a másik ember kényelme legyen a kényszer, ne más döntsön helyettünk. Az egyenlőség, már abban az értelemben, hogy egyenlően fontos legyen a partnerek igényét figyelembe venni, talán a legfontosabb elv a kapcsolatokban. Ha valaki többet (időt, figyelmet, intimitást) akar a másiktól, mint amit a másik nyújtani tud vagy akar, aligha lehet a kapcsolatot fenntartani. Persze ehhez a felismeréshez nem kell okosnak lenni, inkább csak bátornak.

Most azt gondolom, mert még előtte vagyok, hogy nekem nehéz vagy esetleg megoldhatatlan is lesz teljesen egyedül élni. Nem azért, mert bajom van magammal, vagy mert nem szeretek olykor egyedül lenni, egyszerűen csak jobb, ha van társaságom. Társas lény vagyok. 

Közben azzal is tisztában vagyok, hogy a problémákat nem tanácsos előre eltervezni, elég akkor megoldani, amikor felmerülnek, szóval ez itt csak a tegnap esti közös gondolkodásunk reggeli visszhangja teregetés előtt. Egyébiránt öregnyár van, érik a szilva Emma kertjében, a nap pedig, bár még erőlködik, este hamarabb elfárad. Más nincs, csak ez a lassú idő.