Pretenger

Annak ellenére, hogy az utolsó szabihétnek futunk neki, a reggeli zabpelyhem nyammogása közepette a holland tengerpartot nézegettem. Kivételesen nem reménytelenül vágyakozva, hanem tervezgetve. 

Nagyon szerencsés vagyok, mert az elmúlt években annak ellenére is beutaztam Európát, hogy nincs pénzem ilyesmire. Persze ezek az utazások nem turista célúak, és főleg tanulással telnek, hiszen a szervezők igyekeznek minél több hasznos tartalmat belezsúfolni a rendelkezésre áll néhány napba, úgyhogy éjszakai városképekben eléggé otthon vagyok. A mostani amszterdami képzés ebből a szempontból meglepő kivétel, az esték mind szabadon maradtak, és bár a képzés maga szombat koradélután véget ér, csak egy nappal később repülök vissza. 

Pár éve (talán hat?) jártam már egyszer Amszterdamban, tetszett is a város, csak az én ízlésemhez képest nagyon sok volt a turista. Most a víruspara miatt azt remélem, kevesebb lesz az ember, de mivel múzeumokba már egyébként sem vágyom, azt tervezem, hogy elvonatozok a közeli tengerpartra legalább fél napra, elheverek a homokdűnék közt, és szótlanul bámulom a sirályokat. Vasárnap meg talán összefutok egy régi barátnőmmel, aki Amszterdamban él. (Ez utóbbiban nem vagyok egészen biztos, lehet, hogy egyszerűen csendre vágyom majd ezen az utolsó napon.)

Sokszor gondolkodtam már, mi ez a nagy vonzalom a tengerek és óceánok iránt, de nem tudom. Ráadásul alapvetően nem is a strandolás, a klasszik nyaralás vonz, hanem minden, ami tengeróceán. A hideg, a homok, a kékesszürke köd... Lehet, hogy valamelyik előző életemben ilyen helyen éltem.

Más nincs, viszont van allergia, tegnap még a légkondit is kénytelen voltam bekapcsolni, mert majdnem megfulladtam a párás időben. Majd keressem elő az inhalátoromat. Na, például erre is jó lesz a tengeri levegő. 

Tegnap Annie Lennox albumát hallgattam este, erről a gyönyörű albumról van a zene is. Csodaszép dalok. Azt hiszem, meg is veszem magamnak.