Gyapjúsál

 Szép lassan kúszott be az ősz. Majdnem fel se tűnt, hogy itt van, csak a lábam elé guruló gesztenyéken akadt meg a szemem, meg a délután hátamhoz dörgölőző meleg lett kellemesebb, öregesebb. 

Mindig az egyik kedvenc évszakom volt az ősz, nem kitüntetetten, inkább úgy, ahogy a barát is mind kedves a hibáival együtt. Szóval ez már az ősz, és közelít a tél is persze, fűtés még nincs, kell éjszakára takarózni, ami majdnem olyan jó érzés, mint amikor csendes eső hangjára alszom el.

Tegnap az elmaradt vacsoracsata helyett őszi gyémántkör volt, idős barátnőnk még karanténban, de TSB pár napos ittléte mellett nem mentünk el csukott szemmel. Furcsa egyébként, azt hiszem, még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy már nincs itt, a teraszán üldögélni majdnem pont olyan volt, mint régen. Majdnem.

Hogy mikor lesz bennem végleges az elszakadás érzése, azt nem tudom, de biztosan eljön majd az a pillanat is, amikor már a messze lesz a mindennapos közelség. A változást el kell fogadni, bármennyire is idegen minden egy darabig, az új mindennapok kényelmetlen gyapjúsál érzését egyszer majd átveszi a megszokás, és fel sem tűnik a kidörzsölt nyak. 

Más nincs. Tanita Tikaram minden vasárnap zenél egy kicsit az otthonában.