Kicsik

Az elégedettség, a nyugalom, a szeretettség érzése nem mindig nagy dolgokon múlik. Sőt, jellemzően nem nagy dolgokon múlik.

Mondok egy vicces példát is. Egy kicsi dolgot, amitől hetek óta teljesnek érzem az életem. Nem lottónyeremény, nem demokratikus fordulat, nem világbéke, hanem egy kisméretű, horgolt zsák. Még augusztusban kaptam Ristjanától. Nem ő horgolta kivételesen, ez egy upcycled cucc, régi terítőből lett szappantartó. Tudom, ez elsőre nem sok embert hoz lázba, de nekem minden egyes reggel örömmel indul a napom miatta. 

Régen mindig hamar eláztak Cippo csodaszép kézműves szappanjai, fájt a szívem, de akárhogy igyekeztem, mindig vizesek lettek zuhanyozáskor, és nem találtam olyan szappantartót, ami ép állapotban megőrizte volna őket sokáig. Most ez a zuhany mellé akasztott zsákocska tökéletes lakóhelye a szappanoknak, két használat között megszáradnak, és egy pici darab sem veszik kárba belőlük. Kis dolog, de az univerzum rendjét üzeni.

Mostanában sok ilyen kicsi örömöm van. Például a lábkörmeim formája. Amikor BH eljön és levágja, akkor egy darabig mosolygós gyerekkörmeim vannak, amire elég csak ránézni, hogy jó kedvem legyen. (Aztán ugye hirtelen felnőttek lesznek megint, az már inkább mindennapi unalmas.) Aztán ott van még a suliban az egyik kolléganőnktől ajándékba kapott közös kávéfőző, a nevemre festett bögre, a hosszú szünetek, az eső, a mély, álomtalan alvás, Mihály hangja a telefonban, meg az, hogy TSB egyszer csak beül az autóba délelőtt, és akkor délután már együtt kávézunk a kedvenc helyünkön. 

Nem nagy dolgok ezek, kicsi jelzések, hogy hiába tűnik a világ apokaliptikusnak és abszurdnak, a kis dolgok, az élet aprószentjei, azt üzenik, a lét egész.