Életben

 Ide-oda csúszkál az idő. Ma arra ébredtem, hogy elcsúszott egy órával. Megfeledkeztem az óraállításról, úgyhogy BH emlékeztetett tegnap este, hogy megint nyerünk egy órát, csak hát a testemnek ki magyarázza el, hogy máskor kell elaludni, és máskor felébredni. Mintha rajtunk, embereken múlna, hogy a hat óra van vagy öt, vagy éppen fordítva. 

Az ember önhitt. Megmondja az univerzumnak, mit szeretne, innentől hogy legyen. Az univerzum persze ezen röhög. Nem hangosan, csak úgy magában. Jól van, legyen nektek hat óra, vonja meg a vállát, hülyék vagytok ti mind, kedveseim. Inkább az élettel lennétek elfoglalva.

És igen, inkább az élettel lennénk elfoglalva, mint saját magunkkal, mert az élet társas tevékenység, és mint ilyen, több benne az öröm ígérete is. Amivel nem azt mondom, hogy az én nem fontos, hogy nincs benne öröm, csak talán nehezebb meglátni. Bizonytalanabb. Többször van benne az az érzés, hogy vajon életben vagyunk-e még odabent. Nem haltam-e már meg? – kérdezhetjük magunktól reggelente joggal, és ha csak mi vagyunk, akik válaszolni tudunk önmagunknak, akkor a válasz lehet bizonytalan. Mert honnan tudjuk, hogy nem haltunk meg? A pulzusunk ellenőrzése mellett főleg onnan, hogy vannak társas kapcsolataink.

De közben ez sem igaz. Mert nagyon is megéri erőt meríteni önmagunkból, megismerkedni az énnel, felfedezni önmagunkban az életet. Mondjuk nehezebb, az is igaz. Megismerni, megkeresni magunkat a világmindenség felfoghatatlan mennyiségű atomja között. Nocsak, itt vagyok én, ismerhetünk rá önmagunkra a végtelenben, és a végtelenre önmagunkban. Az ember a világmindenség metszéspontjában lakik, a kifelé és a befelé is végtelen – mondja Martin Rees kozmológus, ha jól értem. Hát milyen szép is ez, ha belegondolunk. Az ember mint a világmindenség metszéspontja. Felfoghatatlanul nagy, és ámulatba ejtően jelentéktelen.

Vasárnap van. Ez a világegyetem szempontjából lényegtelen információ, az ember számára azonban lényeges is lehet, amennyiben elég szerencsés ahhoz, hogy ne kelljen dolgoznia, és legyen mit ennie, meg legyen pár jó könyv a környékén, amit saját örömére olvashat. A kvantumokkal nem tudom mi van, talán generál ez az öröm valami energiát, amitől nekik is jó. Vidám kis energetizált kvantumok. Képes értelemben. 

Más nincs, kellemes, esős, dolgozni való idő van. De enni és olvasni van mit, és szeretni is van kit. Életben vagyunk.