Home depice

 Szerda óta ismét itt lakom az íróasztalom mellett. Jó, nem panaszkodom, hiszen van munkám, és kapok érte fizetést is, úgyhogy szerencsésebb vagyok, mint sokan mások. 

Persze ez gyenge vigasz, a héten egyszer már megint be is sokalltam, ha csak ránéztem a képernyőre, elfogott a hányinger. Ráadásul valami teljesen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a munkaterhelés sem akar szűnni, megint az van, mint a sárkányos mesében, ahányszor levágok egy fejet, kettő nő a helyére. 

Azért akármilyen sok is megint minden, már legalább látom az alagút végét valahol jövő vasárnap este. Ha minden igaz, utána elutazom TSB-hez pár napra északra. Az online oktatás előnye, hogy bárhonnan tarthatok órát, nem muszáj itthonról. Délelőtt majd dolgozom, délután meg felfedezzük azt az új környéket. Persze ehhez az is kell, hogy ne legyen teljes kijárási tilalom, szóval, ahogy azt már megszoktuk, mostanában csak a halál a biztos. 

A digitális félhét után tegnap egész nap vizsgáztattam, maszkban persze, ráadásul elég vegyes vizsgázói teljesítményeket, szám szerint tizennyolcat, kellett végighallgatnunk kilenctől délután fél ötig. Mindig ámulok, honnan gondolja a hivatal, hogy a vizsgáztatók katéterrel és gyomorszondával mennek ilyenkor, hiszen se ebéd-, se semmiféle más szünet nincs betervezve a beosztásba. Szegény vizsgázók meg várhatnak. Kárpótlásul a szerencse Gofrival egy bizottságba sodort, a helyi OH képviselő mosolyogva meg is gyanúsított minket, hogy beintéztük magunkat, pedig ez szerintem nem is lehetséges. Nagyon barátságos, fiatal pali egyébként, kicsit olyan, mintha ismerném régebbről, de nem emlékszem sajnos, honnan. Story of my life.

Egyébként napok óta minden szürke, ez biztos lerohasztja az ember immunrendszerét, szóval jó lenne, ha alakulna egy kis napfény, mielőtt teljesen leamortizálom a vitaminokból meg nyomelemekből épített kártyavárat. Nyilván a testmozgás is segítene, de a jógát elhanyagolom, a séta meg ebben a nyálkás, hideg szürkeségben nem vonz, főleg mióta mindenhova maszkban kell menni, viszont ha felveszem a szemüvegem, akkor a párától, ha leveszem, akkor meg egyébként nem látok semmit. Ha lenne autóm, kimehetnék a városból a nemtomhova, ahol nem kell maszk, de hét közben most amúgy sem lesz erre esély, hiszen este hatig továbbképzésen ülök megint. Egyetlen esélyem a lottónyeremény, akkor viszont azonnal veszek egy miniszoláriumot magamnak. Vagy, ahogy egy tegnapi vizsgázó mondta, egy naprendszert. (Nem pont erre gondolt, de nekem tetszik az ötlet.)

Más nincs, rengeteg rossz hír van, viszont társasjáték-vásárlással fogok ellenük védekezni. Meg például a kedvenc zenéimmel, mint amilyen ez az új Bamboos dal is.