Jó lesz

 Nos, ahhoz képest, hogy azt terveztem, kevesebb közösségi média és több blogírás lesz az életemben, ennek csak a felét sikerült megvalósítanom. Nem baj, úgyis munkával volt tele a fejem ezen a héten, nem is olyan nagy baj, hogy nem untattam a blogot ilyesmivel.

Most, hogy végre megint szombat van, felszabadult néhány kóbor agysejtem, de bevallom, valószínűleg hiába, mert aligha fogok tudni érdekes dolgokról beszámolni. Egyelőre pihenállásba kapcsolt a neuronjaim nagy része, de csak nagyon rövid időre, mert ma is egész napos továbbképzésen leszek. Ráadásul a pihenés is kényszerített volt, mert tegnapra annyira kimerültem a sok munkában, meg az egész heti okosodásban, hogy előbb eljöttem a munkahelyemről, és lemondtam minden délutáni programom. Képtelen voltam eldönteni, hogy a covid vagy a kimerültség áll a rosszullét mögött. 

Végül valamennyit aludtam délután, és este is korán ágyba bújtam, úgyhogy talán mára sikerült egy picit regenerálódnom. Remélem, tartósan, bár a hajnali ébredés és vergődés az ágyban című magánszám után most úgy érzem, ideje volna visszafeküdni megint. 

Mindeközben a világméretű káosz és az egészségügy összeomlása sem kedvez a csak nyomokban fellelhető optimizmusomnak, de azt is tudom, az alvás ebből a szempontból is gyógyszer, a közösségi és egyéb média hanyagolása meg egyenesen csodaszer tud lenni. Nem azt mondom, hogy nem olvasok híreket, mert de, viszont igyekszem higgadtan kezelni az apokalipszist. Hát azon kívül, hogy mind meghalunk, mégis mit lehetne hozzátenni még ehhez a sztorihoz a szereteten és a segítő akaraton kívül? Szerintem semmit. Emlékeim szerint a pánik még nem oldott meg egyetlen komoly helyzetet sem. 

Más nincs, a héten voltunk bevásárolni Emmával, ami tök jó volt, és ha lassan is, de fogy az a hatalmas munkahegy, ami mögül eddig ki sem láttam. Most már néha besüt a nap is. A végén még eljön az a pillanat, amikor elégedetten dőlhetek hátra. Mondjuk ez nyilván csak fél napig tart, de majd iszom hozzá egy gin tonikot, meg felveszem a napszemüvegem. Jó lesz.