Katedrál

 Azt hittem, majd több időm lesz mindenre, amikor homeoffice van, de ez egyáltalán nincs így. Nem mondom, hogy kevesebb van, az sem volna igaz, de kitöltődik az idő. Mintha meggondolta volna magát, és az idő fagyosan összébb húzódna körülöttünk, a kicsapódó kristályokból pedig katedrálüveg épülne. Azon keresztül nézzük a világot.

November második fele van, megérkeztek a fagyok, a szürkeség pedig csak ritkán engedi el gyilkos öleléséből a hétköznapokat. Így van ez jól, a haldoklás a november hű társa. Mind a halál árnyékának völgye felé tartunk, a sötétség mélyére, ahol már a léleknek kell lámpát gyújtania ahhoz, ha ki akarunk találni onnan. Nem mind találunk ki. Talán azon múlik, ki hogyan gondolkodik az örökkévalóságról meg az időről. 

Más nincs, ha igaz, hét elejére a végére jutok az utolsó idei fordítandó szövegnek is. Bár a fordító munkája nem könnyű, és gyakran káromkodom, hálás vagyok, hogy van munkám.