Árnyékoktól mentes

 Lassan elmúlik az ünnep, ami a bevitt kalóriák szempontjából üdvös, még akkor is, ha igyekszem nem túlzásokba enni magam. Én magam nem főztem szívgyilkos kajákat, de azért sütöttem, az ugye cukros, meg anyám is hozott ezt-azt, mely dolgok láttán (és kóstoltán) a hazai diabetológusok szövetsége minden bizonnyal egy memorandum kiadását fontolgatná. De ez se baj, azért idén nem sütött olyan rengeteget belőlük, szóval talán van esély megúszni a cukorbetegséget.

Egyébként szép csendben, viszonylag eseménytelenül teltek a napok, és bár olvasni csak tegnap este jutott időm először, legalább hosszan társasoztunk délután. A nyugalom pedig feledtette a hét eleji logisztikai műveletek agybaját, úgyhogy mostanra jótékony homályba hagytam veszni a mosógép bekötésének mizériáját. 

Az jutott eszembe reggel, talán nem ártana valami összegzésfélét írni 2020-ról, ha már lassan elérkezünk az év utolsó napjaihoz, szépen átgondolni mennyi sok nehézséget kellett leküzdeni, de inkább nem. Azt viszont nagyon is érdemes megemlíteni, mennyi jó dolgot hozott az év a sok szar mellett. Főleg azért, mert nem osztom az optimista álláspontokat, és nem gondolom, hogy a naptár fordulásával a világ problémái varázsütésre eltűnnek. Ez nem logikus. Én azt hiszem, 2021 sok szempontból pont olyan nehéz lesz, vagy épp talán nehezebb is, mint 2020 volt. Nem károgok, nem ünneprontok, nem érzelmi szempontból közelítek, így látom és kész. 

De most nem akarok borongani, borongtam eleget eddig, és fogok is még nyilván, most inkább arról akarok írni, ami jó volt ebben az évben. Jó volt, hogy a nagyon nehéz bezártságérzést leküzdendő BH rászoktatott a beszélgetős karanténsétákra, és hogy a beszélgetéseink a lockdown elmúltával is (ha nem is sétához kapcsolódóan, de) meg tudtak maradni. 

Jó volt, hogy tudtam utazni, hogy idén, annyi év vágyakozás után, kétszer is láttam tengert: egyszer TSB, Emma és JB társaságában töltöttem egy napot az Adria mellett még a tavaszi lezárás előtti utolsó pillanatban, aztán az őszi bezárkózás előtti utolsó héten eljutottam Hollandiába E. jóvoltából, aki még arra is hajlandó volt, hogy elfurikázzon egy szabad délután a tengerhez. 

Ha nem is jó, de eredményes dolog, hogy közel ezer oldalnyi szöveget fordítottam 2020-ban. Két könyv és néhány cikk került fel a listára idén, és meglepő módon a kiadó is fizetett szinte időben, úgyhogy végre tudtam venni mosógépet és egy kényelmes fotelt is, amiben jól lehet olvasni. Amúgy sok szakmai sikert nem tudok felmutatni, de határozottan pozitív, hogy még nem bolondultam meg az online tanítástól. (Eddig.)

Azt hiszem az is idei jó hír, hogy a gyógytorna mellé találtam megfelelő terápiát/terapeutákat, ami a januári rémes fájdalmak után elég sokat javított az életminőségemen. A lelkes öntornával sajnos adós maradtam magamnak idén, de talán az új évben kicsit szorgalmasabb/tervszerűbb leszek ebben is. 

Más nincs, a rossz dolgokat most nem fogom sorolni, abban mindenkinek része volt, van és lesz is, attól tartok. Ami aggaszt, arról meg majd máskor, hadd maradjon ez a poszt kivételesen árnyékoktól mentes.