Párhuzamos

Telnek-múlnak ezek a furcsa napok, a világ hol megtéboly egy időre, hol megnyugszik. Megvalósulni látszik a párhuzamos univerzumok gondolata: van ez a romlott, mindent kihasználó és senkivel sem törődő világ, meg van a másik, a szeretettel teli, ahol az ember az igazán fontos dolgokra tud koncentrálni. Csakhogy ezek a világok mégsem egymással párhuzamosan, hanem folyton egymásba akadva, botolva vannak most jelen, a botlások, akadások pedig furcsa, rendszeridegen hullámokat generálnak a létezésben. (Biedermann sokadik kozmológiai sejtése.)

Mindeközben jó hír, hogy leadtam a továbbképzésre a beadandó zárómunkát, hogy OV nem szigorított tovább, ergo van esély rá, hogy találkozom BH-val, és hogy jövő héten néhány napra északra megyek TSB-hez. Hiányoznak mindketten, meg jó lesz kimozdulni is. Nem is gondoltam, hogy ilyen utazós vagyok valóban, hogy ennyire benne van a lábamban a mehetnék, pedig valójában mindig is így volt, tudtam, hogy Kósza vagyok, csak a sok munka miatt kicsit megfeledkeztem róla. 

Azt hiszem, valójában két dologra lesz majd szükségem, amikor B elköltözik: egy lakótársra, meg egy utazótársra. Meg persze ötmillió dollárra, de ezt most hagyjuk. Szóval utazni szeretnék még sokat, valakivel, aki szeret menni, és aztán haza is szeretnék majd térni, ahol olyan valaki van, aki szeret otthon lenni. Nem mondom, hogy sima ügy.

Más nincs, valaki felkapcsolhatná a napot, vagy lehajigálhatna fél méter havat odafentről. Vagy legyen zúzmara, mit bánom én. Köszi. És akkor legyen decemberi zene Jamie Cullummal. Mert csak lesz jobb is.