Szabóság

Bizarr hétköznapjaink közepette egyre kevesebb kedvem van bármit is írni, viszont egyre nagyobb szükségem van a normális, offline életre. Nincs is kedvem sorolni, miféle híreket lehet mostanában olvasni, találkozik ezekkel a dolgokkal mindenki, aki nyitott szemmel jár. (kálj csak halálraítélt). 

Mondok inkább jót, amíg van az is. Egyrészt kifelé megyünk a télből, szóval anti Trónok Harca forgatókönyvet ír a természet, és bár ma állítólag havazni fog, egy kissé komolytalanra sikerült a tél. Legalább a természetben maradt egy csepp humorérzék, ha bennünk már nem is sok. Aztán az is van, hogy vége lett az első félévnek. A félévzárási komédia lezajlott, ilyenkor mindig mosolygok, milyen komolyan veszik egyes kollégák például a magatartás-szorgalom jegyek körül kibontakozó vitát, miközben se a szülőket, se a gyerekeket nem igazán érdeklik ezek a jegyek. Megértem őket. Ilyen alapon ugyanis osztogathatnánk jegyeket a felnőtteknek is, a szülőknek is (me included), na abból se nagyon lenne sok példás.

Aztán az is jó, hogy bár a bezártság érzését aligha lehet egy sétával vagy egy baráti beszélgetéssel semmissé tenni, azért a kis dolgok összeadódnak, ha pedig jut nagy is, hát az meg egészen fel tudja dobni az embert. Például egy utazás északra TSB-hez jövő héten. Sokat járnak haza, szinte kéthetente itthon vannak hétvégén, de olyankor sok a tenni- és intéznivaló, nem sok idő jut beszélgetésre, most viszont megint áthívott pár napra, ünnepeljük együtt a névnapunkat, szóval lesz idő beszélgetni, meg sétálni kicsit, bár a napfény még messze van. 

Aztán itt van BH is, pontosabban itt volt egy napra. Az együtt töltött idő sosem hosszú, de olyan, mint egy zsebkendőnyi napfényes rét a jégmezőn: messziről, hetek távolából is érződik a melegsége. Lehetne keseregni, hogy csak ennyi, nyilván szoktam is, de azért megbízható pont ő az életemben, és bár abban az értelemben nem társ, ahogy általában az ember a mindennapok társát képzeli, valahogy mégis az. Nehéz ezt elmagyarázni, mert nem egy klasszikus kapcsolat ez, és nem is egy klasszikus viszony, de az emberi viszonylatokat nem konfekcióméretekben gyártják a ruhagyárban, inkább valami mókás kedvű szabó alakítja, ereszti, szűkíti, miközben az égi rádióból, a frekvenciamoratóriummal mit sem törődve, hol szomorú, hol vidám sanzonok szólnak, az üzlet ajtaja felett tábla: Életszabóság. 

Azért fogadkozom persze, hogy minden nap sétálok fél órát (ezt fel is írattam az egyik gyógytornásszal egy papírra a házi feladatok sorába, hátha), meg olvasok fél órát, meg alszom eleget, de az idő nem a barátom, mindig gyorsabban múlik, mint szeretném. Vagy nem múlik gyorsabban, csak az ember öregedő karjaival már nehezebben éri át a napokat.