A következő állomás

Szép napsütéses szombat van, akartam írni így rögtön a poszt elején, de aztán rájöttem, hogy nem is. Mármint hogy nem szombat van, de a napsütés legalább stimmel. Ahhoz képest, hogy mára rossz időt jósoltak, a Szentlélek kiáradása tűnő napfénnyel világítja be rosszkedvünk mocsarát. Sokat esett ugyanis, ellenkező esetben rosszkedvünk sivatagát emlegetném most. 

Két hét eltelt az un. jelenléti oktatásból, ami egyrészt örömteli volt, másrészt zavaróan hangos. Megterheli az idegrendszert a hirtelen és kontrollálatlan impulzusözön, az a sok minden, amire hirtelen egyszerre kellene odafigyelni, megoldani ésatöbbi. Azon méláztam, vajon remete lettem-e az elmúlt hónapokban vagy inkább depressziós, esetleg egy depressziós remete. Az utóbbi tűnik a leghihetőbbnek. Nem csak elszoktam az emberektől, de fáraszt is sokuk. Nem tudom, ötven felett tudnék-e olyan pályára módosítani, ahol nem beszélnek hozzám? Valami néma szerzetesrendbe kellene belépnem. 

Más. A közélet mocsara is idegesít. Valamiért az a benyomásom (ez lehet téves persze), hogy mindenki benne van a sárdobálásban (szépelgek itt), és ami még rosszabb, örömmel. Olvasom, hogy egy nemzetközileg elismert tudósról akkor most előástak egy kis mocskot. Hogy ez az ügynökösdi nem tud kikopni belőlünk. Most már tényleg sajnálom, hogy nem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat, pedig eddig nem tartottam helyesnek a múltban dagonyázást. Lehet, hogy jobb lett volna mégis túlesni ezen is, aztán talán most mégsem így festene a politikai paletta.

A jövő hét kicsit rövidebb lesz, ami kapóra jön, mert szeretném, ha gyorsan elröppennének a munkanapok és végre találkozhatnék BH-val három hónap után. Elképzelhetetlenül hosszú volt ez az idő.

Más nincs, csak egy kis aktuális ápdéjt az előző írásomhoz, hogy még aznap visszakaptam a letiltott posztjaim. Felülvizsgálták a felülvizsgálatot. Sosem fogom megtudni, valójában mi történt, de nincs min csodálkozni, mindannyian Örkény köpönyegét viseljük. 

A zene azért előremutató. Ez a dolga.