Eljön

Végre nem borongós reggelre ébredtem. Ez azért is jó hír, mert azt remélem tőle, hogy végre energikusabb leszek, a hosszú hétvégén ugyanis semmiféle lényeges előrehaladást nem sikerült elérnem a háztartásban, nem főztem lekvárt, nem fejeztem be a sálat, amit még decemberben kezdtem el kötni, jó, mindjuk most annyira nem is sürgős, de nem is olvastam, csak pár oldalt a Stonerből. 

Szemmel láthatóan nem tesz nekem jót a szomorú tavasz, de legalább addig eljutottam már, hogy mint a fákban, bennem is elindult a keringés, és most már legalább érzem az olvasás meg a tevékeny élet hiányát. Lehet ez lustaság, lehet nehezen múló fáradtság, de lassan csak kibújnak belőlem is a szavak, aztán leszek árnyat adó vén tölgyfa a kert végében. Vagy lugas. Vagy papucs orrán pamutbojt. Ilyesmik.

Más. Lassan vége a szorgalmi időszaknak. Furcsa, hogy nem lesznek szóbeli érettségik, de azt azért nem bánom nagyon, hogy nem kell napokat ülni a vizsgateremben. Persze mindig kíváncsi vagyok, mit mondanak a fiatalok a világról, hogy látják-e az értelmét annak, amit megtanultak. 

Más. Nagyon zűrös az egész világ. A gyerekeim lassan mind menekülőre fogják, mert nem érzik itt jól magukat: hiányzik nekik a szabadság. Nem tudom, mi történik majd jövőre, lesz-e változás, de szinte biztos vagyok benne, hogy ők már máshol nevelik fel a gyerekeiket. Nem csak önzőségből mondom, hogy szomorú, hanem mindannyiunk miatt. Sok tehetséges embert veszítünk el megint, de tényleg nem csodálom, hogy nem vágynak ebben a pocsolyában dagonyázni. Épp tegnap mondta E, hirtelen nem is tud elképzelni olyan élethelyzetet, hogy hazajöjjön. Na sebaj, majd internacionál nagymama leszek.

Más nincs, jó volna kirándulni a szabadban, vagy napozni egyet, de azért lassan annak is eljön az ideje. 

Énekeljen egy pohár bor mellett ma ez a kedves lány, a kedvenc trombitásom meg fújja mellé, amit kell.