Relaxációs gyakorlat

 Ma reggel arra a kellemetlen hírre ébredtem, hogy a bloggazda a közösségi irányelvek megsértése miatt két bejegyzésemet is törölte. A magyarázatot nem pontosan értem (...bejegyzésedre felhívták a figyelmünket, ezért megvizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy sérti az irányelveinket, ...így azt töröltük. A tartalom megszegi a rosszindulatú programokra és vírusokra vonatkozó irányelveinket.), de nem vagyok az összeesküvéselméletek barátja, úgyhogy arra jutottam, talán a mellékelt zenei posztok verték ki a biztosítékot (copyright ugye), úgyhogy bármennyire is sajnálom, ezentúl mellőzöm a zenei mellékleteket. (Bár az se nem rosszindulatú, se nem vírusos, de mindegy.) Nem nagy gondolatok ezek persze, amiket itt lehet olvasni, csak azt sajnálom, hogy bár valójában mindkét poszt inkább kulturális és személyes jellegű volt, mégis elvesztek. (A hatalom természetéről című egy sorozatot ajánlott, a Tavaszodikban pedig egy Rosenzweig idézet szerepelt.) Most tehát akkor móresre vagyok tanítva. Hát jó. Kedves Móres, köszi.

Más. Az elmúlt időszak nehézségei nem múltak el felettem nyomtalanul, vagyis nincs jó kedvem. Leginkább talán az nyomaszt, hogy mintha lenne felém egy olyan elvárás, hogy mindent bírjak ki, mindenkit támogassak lélekben, és csodálatos mosolyom egy percig se lankadjon. Hol rontottam el, hogy azt a képzetet keltettem, mindent kibírok, tessék, csak tessék, énnekem semmi se fáj. Hát de fáj, és bizony elegem is van. Most akkor tessék, nyavalygok. Hol vagyok én ebben az életben? Hol vannak az én vágyaim, az én békességem? 

Ma reggel belenéztem egy Bartis interjúba, tényleg csak pár percet az elejéből, ahol arról beszél az író, hogy Jáván jó. Nem bonyolultan, csak úgy, hogy ott az élet jó. Na félre ne értsük, nem vágyok Jávára. De a jóra vágyom. Egy jó életre. Ez a mostani indokolatlanul bonyolult, hiányzik belőle a mindennapok megnyugvása, az az egyszerűség és béke, ami minden élet sajátja kellene hogy legyen. 

Nem vagyok tehát jó helyen. Nem feltétlenül földrajzi értelemben mondom ezt, hanem az életemet tekintve. És nem jó helyen élni nehéz, mert hamarabb elfárad az ember. Még nagyon régen egyszer azt olvastam valahol (talán Weniger könyvében?), hogy a jóga mint létforma egyik fontos ismérve, hogy az ember csak a szükséges izmokat feszíti meg, és hogy ezt mindenhol érdemes gyakorolni, ezt a lazítást mármint, akár a buszon is. Valószínűleg lazítanom kellene az életemen is, kevésbé törődni dolgokkal, vállat vonni, nem elmondani mindig, mit gondolok, és végképp tartózkodni attól, hogy bárkit bármiről meggyőzzek. Csak hát tényleg ez a nő vagyok én?  

(Zenei melléklet: Dido - Life for Rent)