Terápia

 Mondanám úgy, hogy túléltem az első tanítási hetet, de annyira elszomorító lenne így fogalmazni, hogy inkább azt írom, túl vagyunk az első teljes héten. Miközben azért tényleg nem könnyű megőrizni a jókedvet és az ép lelket, mert nyilván öregszem, fogy a türelmem a töketlen és kaotikus magyar közoktatási helyzet láttán, hogy az elinflálódott fizetésről ne is mondjak semmit, mert csak ideges leszek tőle.

A problémáktól és feladatoktól terhes munkahét utánra azonban megérdemelten könnyed és örömteli hétvégét sikerült összehozni. Péntek délután Orfűn voltunk a Kollegiális Fröccstársasággal, ettünk frissen sült pisztrángot, ittunk bort, a selymesen hűvös, mégis nyarat idéző vízzel is barátkoztunk (bár én fürdőruha híján csak combközépig). Bevallom, a lemenő nap fényében egészen értelmesnek tűnt az élet. Aztán jött BH, és a péntek este, meg a szombat az élet szentsége jegyében telt. Lehet, hogy nekem tulajdonképpen teljesen rendben is volna az életem, ha csak ilyen hétvégéim lennének. 

Ma már persze nem ennyire felhőtlen a homlokom, valamit dolgozni is kellene, van négy csomag dolgozatom, jövő héten lesz pótló vizsga is, amire össze kell állítanom feladatsorokat. Az viszont nem olyan rossz hír, hogy szerdán túrázunk egyet a Mecsekben iskolailag. Persze jut házimunka is mára, de anyám talán nem jön, hiszen napok óta nem hívott, valószínűleg azt a tanácsot kapta a taggyűlésen, hogy ne tartson fenn kapcsolatot liberális egyénekkel. Még szerencse, hogy hamarosan hazaköltözik a legkevésbé sem liberális bátyám, majd akkor ezentúl velük tartja a kapcsolatot.

Más nincs, jó volna tökéletesre szeretni a mindennapokat.