Túl

 Túl az első tanítási héten azt kell mondjam, tavaly óta sem lett semmi egyszerűbb. Minden napra jut valami aktuális hasfájás, amit meg kell oldani. Mindeközben az allergiám végképp elszabadult, viszont péntek estére kiderült róla, hogy a pollenekhez társult valami rohadék kis baktérium, úgyhogy nemhogy a szombati vágyott találkozóra nem jutottam el, tegnap már csak hálni meg izzadni járt belém a lélek.

Azért hogy ne legyen olyan egyszerű minden, szombaton még elkirándultam anyámmal a sürgősségire, mert szarul volt, az ügyeletes orvos viszont nem volt hajlandó kijönni, mondván lehet covid is. Így töltötte szegény anyám a szombat délutánját és estéjét a túlzsúfolt sürgősségin sok-sok társával együtt, akik többségét valószínűleg szintén lepattintotta magáról a háziorvosi ügyelet. Nem nagyon értem ezt az egészet, mert most már a dokik is be vannak oltva, szóval még ha gyanús is valaki, le lehetne tesztelni, aztán csak el lehetne látni egyszerűbben is, mint a drága és hosszadalmas sürgi. A józan észt jó volna visszacsempészni a hétköznapokba.

Mindeközben mi is leteszteltük magunkat B-vel az ajándék tesztek segítségével (köszi holland önkéntes), aki szintén beteg, de mindketten negatívak lettünk szerencsére. Ettől mondjuk nem vagyok jobban, de a kis öröm is öröm, valamivel nyugodtabban, bár továbbra is repedt fazék hanggal indulok iskolába. Tudom, nem illik és nem is jó betegen tanítani, de a szolgáltatókat nem érdekli az egészségem, enni is kell, a fizetésem meg csak nem akar emelkedni. Stayin' alive.

Más nincs, remélem, túlélem a mai napot, délután meg alhatok tovább, én, a szegény kis Balázs.