Folyamatvédelem

Múlt héten befejeztem Peter Wohlleben könyvét a fákról (A fák titkos élete). A könyv az olykor picit döcögős szöveg (a fordító vagy az író volt vajon kissé darabos? sosem tudom meg, attól tartok) ellenére is jó kikapcsolódás volt a mindennapok zaklatottságában. Ebben a könyvben olvastam a folyamatvédelem kifejezést, ami tulajdonképpen nem más, mint amikor nem a természetet, hanem a be nem avatkozást, a semmittevést védelmezik egy adott területen. 

Megtetszett nekem ez a szó, és arra gondoltam, nem volna baj kialakítani a saját életem folyamatvédelmét. Ez nem sok dologból állna, leginkább csak annyiból, hogy nem engedném magam kizökkenteni a gondolkodás boldog folyamatából. 

Nem hagyja az embert békén a világ; most épp ez zavar leginkább. A zavart persze nehezen lehet definiálni, talán nem is érdemes általánosságban, hisz mindenki más, mindenki másféle környezetben érzi jól magát. Számomra a zavar az, amikor valaki (nyilván gyakran jó szándékkal) meg akarja mondani, mit és hogyan tegyek. Vagy hogy mit és miért teszek szerinte. Bevallom, nekem az ilyesmi idegesítő. Már gyerekkoromban sem szerettem ezt, hiába voltam kényszeresen megfelelni vágyó, és menedékre leginkább a zavartalan gondolkodásban leltem. Lehet, hogy személyiségemet tekintve leginkább egy fára hasonlítok? Egy kissé ideges fára, akit zavar a nagyvárosi lárma.

Tegnapelőtt egy összejövetelre voltam hivatalos, ahol nekem nagyon is kedves régi munkatársakkal találkoztam. Érdekes élmény volt, mert bár örültem nekik, jó hangulatú is volt az egész, mégis idegennek éreztem magam közöttük. Benne van ebben az öregség, gondolom, meg az is, hogy olykor lehet a mértéktelen vedelés is szórakoztató, én mégis inkább beszélgetni szeretek. 

A másik furcsa diszkomfortérzés egy könyvhöz kapcsolódik, ami transzgenerációs traumákról szól. Jól olvasható, érthető, a stílusa is rendben van, érdektelennek sem mondanám, mégis felületesnek és tolakodónak érzem. Tegnap este egy Hollandiában élő kedves nővel aztán arra jutottunk, sajnos a pszichológusok egy része hajlamos arra, hogy mindent patologizáljon, BH-val meg arra, hogy minden környezeti tényezőt, gyerekkori vagy éppen transzgenerációs traumát is számításba véve, azért az embernek igenis van szabad akarata. Szóval a nagy hype ellenére nekem nem lett kedvencem ez a könyv.

Más nincs, megint hétfő, vagy bolondok háza lesz ezen a héten, vagy édes nyugalom. Ezt ilyenkor még nem lehet előre látni. Csak engem hagyjanak békén.