Hetilap

 Lassan végképp idejét múlt lesz a napok címke a bejegyzéseim mellett, talán inkább a hetek volna megfelelőbb kategória, hiszen hét közben nemigen jutok hozzá, hogy bejegyzést írjak. Na mindegy, egyelőre marad így, a reményhal a nagy barátom. 

A hét elején itthon maradtam, hogy kipihenjem a múlt heti vírusom. A csodás laboros szakemberek nem covidot szekvenáltak, hurrá (a doktor szerint esetleg RSV, de mindegy is), így szerdán már ismét tehettem a dolgom a suliban. Itt azért érdemes talán felfigyelni a tényre, hogy az újabb járványhullám idején a háziorvosom elérhetetlen telefonon, ami legalábbis furcsa. Végül hétfőn e-mailt írtam neki, a valakinek, akinek a nevét nem tudom, hiszen a régi háziorvosom eladta a praxist. Kaptam is választ aláírás nélkül. (Kedves XY, más teendő nincs.) Ő az orvos, akinek nem tudjuk a nevét. (Amúgy onnan tudom, hogy a doki válaszolt, hogy az asszisztensnő mindig capslockkal ír.) 

Szóval visszaestem a félévzárás előtti őrületbe, ami pénteken már egybeesett az omikron variáns iskolai előretörésével. Egyre több lett a beteg gyerek, volt olyan csoportom, ahol a gyerekek fele már beteg volt. Jellemzően alig egy-két gyerek van karanténban kontaktként, most többségüknek már tüneteik is vannak, illetve aki egyszerű kontakt, ők is pillanatokon belül pozitívak lesznek. Csütörtökre aztán lett egy pozitív cellatársunk is, péntekre még egy, mára pedig egy újabb közvetlen kolléga betegedett meg. 

Ma ráadásul szombati munkanap volt a felvételi miatt, én pedig az időhosszabbításos, picit bonyi gyerekekre ügyeltem, akikkel végül minden jól ment, szerencsére az autista(?) fiút is sikerült megnyugtatnom, és, leszámítva a tényt, hogy kétszer elkezdte a haját tépni, meg összetört egy tollat, végül kitartott, viszonylag nyugodtan ment haza. 

A lehetséges fertőzés és fenyegető karantén okán aztán hazafelé betértem egy drogériába, ahol fonalakat is lehet kapni, és vettem kettőt is, amiből sapkát fogok kötni, mert az egyik sapkám kitágult, a másikat meg elajándékoztam, a fejem viszont most már nagyon fázik. Eddig a kapucnit preferáltam, de most valahogy egyik kabátomé sem az igazi, szóval békés kötögetésbe fogok holnap délután. Ennyit megérdemel az ember egy fárasztó félév után. (Juteszembe, hétfőn és kedden délután is konferenciák lesznek, szerencsére online, közben az ember hasznosan is töltheti az időt ugyebár.)

Ami egyébként még klassz dolog mostanában, az két kajálással kapcsolatos FB csoport. Tudom, mostanában sokat szidtam a közösségi médiát, de ezek tényleg nagyon klassz csoportok, örülök, hogy csatlakoztam hozzájuk, mert csupa egymást támogató ember a tagjuk. Az egyik csoport tagjai a fermentálással kapcsolatos tapasztalatokat osztják meg egymással, a másik egy gluténmentes étrendet követők csoportja. Nagyon helyes és lelkes emberek, és hát a szavam is eláll, micsoda csoda dolgokat csinálnak. Egyszer majd biztos én is sütök gluténmentes sütiket, ha lesz ilyesmire is időm. 

Más nincs, kicsit csúszásban vagyok a munkával, de idővel majd úgyis visszatérek a megfelelő kerékvágásba, ma viszont szent szombat van, egyszerűen nem vagyok hajlandó dolgozni. Inkább csak örülök, hogy élek. Úgy tűnik, ez manapság kifejezetten szép eredmény.