Autóval

Egy újabb kásahegyen túl jutva most már lassan karnyújtásnyi közelségbe került a nyár. Nem a nyár mint évszak, hiszen az már lassan két hete beköszöntött, hanem a tanári nyár. (Mert bár sokak szerint nekünk, szerencse fiainak és lányainak, három hónap szabadság jár, valójában csak hat hétről van szó.) 

Végre lezajlottak az emelt szintes szóbeli vizsgák, ami nagy megkönnyebbülés, mert kilenctől négyig ülni és megállás nélkül szóbeli feleleteket hallgatni olyasféle kínzás, amit a CIA is megirigyelhetne mint módszert. Mondjuk a bizonyítványírás se kutya, de az még nekem is hátravan. Szóval unatkozni azt nem fogok még két hétig, akkor sem, ha B már nincs itthon. 

B egyébként csütörtökön már elutazott, azóta hivatalosan is egyedül élek, amire születésem óta nem volt példa. Nem mondom, hogy könnyű megbarátkozni az üres lakással, de ha objektíven nézem ezt a dolgot, jó döntést hozott. Jobb megtapasztalni az önmagunk iránt érzett felelősséget még fiatalon, megtanulni, hogy ha nem takarít az ember, akkor kosz van, ha nem vásárol, nincs kaja, és azt is meg kell tanulni időben, hogy vannak dologk, amiket muszáj elintézni. Biztosan vannak olyan szülők, akik ügyesebben csinálják ezt akkor is, ha otthon él a gyerekük, én biztosan nem tartozom közéjük, mert szívesen takarítottam és mosogattam el a gyerekeim helyett, intéztem ügyes-bajos dolgaikat, tartottam számon, mikor és mit kell csinálniuk. Nekem valahogy ez volt a természetes, de azt is belátom, valószínűleg talpraesettebb felnőtt lesz abból a fiatalból, aki maga gondoskodik magáról.

B amúgy nagyon jól érzi magát odakint, és bár hiányoznak neki az itthoniak, szerintem jobb helye van most ott, abban a nyugis, tiszta levegőjű, egészségesebb lelkű országban. Tegnap már vásárolni is volt, vett két adag salátát magának, persze gyakorlatilag és nem csak viszonylagosan olcsóbban, mint ha itthon vett volna valami ilyesmit. Vicces (=szomorú), hogy az itthoni csillagászati élelmiszerárakhoz képest az ottani jóval izmosabb fizetésből olcsóbban lehet klasszisokkal egészségesebben enni. A hanyatló nyugat ugyebár.

Más. A barátaim és családtagjaim igyekeznek programokkal enyhíteni B hiányát, úgyhogy unatkozni nincs időm. Tegnap a gyógytornászommal kabrióztunk egyet az orfűi szerpentinen, persze hamar leszakadt az ég, de mire megettük a pisztrángot, kisütött a nap, úgyhogy sétálhatunk egyet a tóparton. Ma meg a nemzetközi Köss nyilvános helyen akció keretében a Nappaliban fogunk kötni Ristjanával. Hátha egyszer elkészül a télen elkezdett kardigán még december előtt.