Nyárelő két felvonásban

Nos hát, nos hát, mostanra talán már nem nyakig ülök (értsd: állok) a tennivalók mocsarában, csak épp szügyig, de még egy kicsit messze van az édes semmittevés. Ami azonban mégiscsak jó hír, hogy ha túl sok napnyi far niente nem is adatik idén (különös és megmagyarázhatatlan, hiszen mégiscsak tanár volnék vagy mi a szösz, nadehát a politikusoknak sincs mindig igaza eh), azért ebben a két hétben mégiscsak van jó dolog is. Is. 

Az egyik jó dolog, hogy a szombati bált leszámítva (basszus a második hétvégén melózom ingyen, ja nem, bizti kapok érte bruttó kétezret, abból már mulatni is lehet, ha az embernek nincsenek nagy igényei) azért a hétvégén pihenés is lesz. Jövő héten meg lesz persze véget nem érő értekezlet, viszont lesz villányi kiruccanás is, aztán meg egy továbbképzés, de az már jó, mert az igazi érték. 

B elutazása beárnyékolja a hétköznapjaimat, de annyi intézni- és izgulnivaló volt és van, hogy unatkozni nem unatkozom. Most például az a megoldandó feladat, hogy is lakjon abban a messzi országban, ha végül (a négyszáz euró regisztrációs díj ellenére) mégsem sikerült diáklakhatáshoz jutnia. Mindig van valami...

Itt tartottam hat nappal ezelőtt, de nyilván adódott valami, ami azonnali figyelmet igényelt a szügyig tennivalóból. A jó hír viszont az, hogy fogalmam sincs, vajon mi, vagyis normálisan működnek az elhárítómechanizmusaim. Most akkor ugrottunk az időben, és ott tartunk, hogy ma az itthoni tennivalókon túl már csak a villányi kiruccanás van kötelező elemként, viszont Isten áldja A-t, aki kocsival tervez menni, így én is csatlakozom hozzá, és nem sülök meg a vonaton. 

Egyébiránt az állandó hülye ügyintézést és a hőséget leszámítva minden rendben van, hamarosan itt a boldog nyári szabadság, a rengeteg alvás, az olvasás, lekvárfőzés, a horgolás és az álmos időtlenség. A nyár tényleg akkor a legjobb, ha azt sem tudom, hány óra van. Legjobb lesz, ha (TSB példáját követve) le is veszem a karórámat.