Tikkadt békanő

Hosszú, forró nyár van. Én pedig, mi mást tehetnék, tikkadt békanőként töltöm tele a hasam hideg teával. A redőnyökre délután kövér hőség hasal, idebent félhomályos szobák alszanak, odakint kardélre hányja a járókelőket a nap, a szárazságtól morcosra aszalódott balkonnövények néznek rám szemrehányóan. (Jó, néha jön egy-két bágyadt felhő, de aztán azok is felszáradnak maguktól.)

Számolatlanul telik az idő, ezért néha magam is belezavarodom, hétköznap van-e éppen vagy hétvége. Hogy végképp fonalat ne veszítsek, igyekszem naptárbejegyzésekkel ellátni egy-egy napot, sőt valamiféle csendes határidőket is megfogalmazok fejben, melyek egy részét aztán néha sikerül is betartani. Nagy projektek helyett mostanában kisebb dolgokat csinálok, így több bennem a kitartás. Ezt a bölcsességet egyébként valami horgolásos (vagy kötős?) videóból merítettem, ott mondták, hogy nem kell beleszakadni egy-egy munkába, legyen egyszerre több is készülőben, így mindig azt csinálhatjuk, amihez kedvünk van. Így van az, hogy vagy horgolok, vagy konyhaszekrényt pakolok, vagy olvasok, vagy takarítok, vagy sorozatot nézek. 

Az apró dolgok egyébként tényleg jól lefoglalják az embert, ugyanakkor idegesítőek is tudnak lenni, mert olyan érzése lesz tőlük az embernek, hogy soha semmi nem készül el. Közben persze, hogyne tudnám, az ember főleg úton van, megy csak előre (vagy vissza), megérkezni ritkán tud. Azért megérkezés is van, a nyári hőségben még könnyebben is, mert ilyenkor lehet barátokkal, szerettekkel csak úgy együtt lenni, nem kell kitalálni hasznos dolgokat. Most volt egy ilyen olvasmányélmény is, egy olyan, hogy csak lenni kellett Olivier Bourdeaut-val meg Nina Simon Mr Bojanglesével. Sok szeretettel ajánlom mindenkinek a könyvet (Merre jársz, Bojangles?), mert az igaz szeretet irgalma van benne megírva, és lehet rajta nevetni meg sírni is olyan Betty Blue-san. 

Más nincs, vagyis van, a világ kesze-kusza, az ország a feje tetején, lassan megsülünk, aki meg nem, az megfagy télen, de sokkal okosabb nekem se jut eszembe, mint Jeff Goldblum híres mondása a Jurassic Park 2.-ből. Azért természetesen szakértőket, tájékozott és higgadt embereket mindig meghallgatok, most például az energiaárak és az adózás témájában a 444-en. Nagyon örülök, hogy ilyen szakavatott véleményeket is lehet hallani, nem csak a kiabálást. Míg hallgatom az ilyen beszélgetéseket, próbálok úgy tenni, mintha egy másik kontinensen élnék. Olyankor megnyugszom.

A zene persze Nina Simone, mert nagyon megszerettem ezt a dalt. (Olivier Bourdeaut könyvében végig ez szólt.) Bill Bojangles (vagyis csibész) Robinson egyébként egy ikonikus amerikai szteptáncos volt, az ő élettörténetét is érdemes megismerni.