Rezervátum

Nos, amint az a bejegyzések gyakoriságából is elég jól látszik, mostanában idegenkedéssel tekintek az írott szövegre mint műfajra (un. interim szövegiszony). Ennek számtalan oka van, ne is kezdjem sorolni a sok feleslegesen leírt és olvasott szót, meg hogy mennyire el tudott erodálódni az isteni logosz (vö. logika). Majdelmúlik. Kell a pihenés mindenkinek. 

Mindenesetre azt érdemesnek tartom leírni ebben a posztlekvárfőzési és poszt-szilváslepénysütési pillanatban, hogy az elmúlt egy hét tökéletesre sikerült nyaralásilag. A hét egyik fele staycation volt BH-val, a másik fele meg ennek lépésszámlálóilag épp az ellentéte Abbie-vel a Katlanon. De bármennyire is különbözőnek tűnik első látásra ez a két tevékenység, valójában nem az: offworld rezervátum volt mindkettő. (A Katlanon volt offline rezervátum, onnan kölcsönöztem a kifejezést.) Szóval egy hétig kizárólag olyasmit csináltunk, amihez kedvünk volt, és főleg igyekeztünk tudomást sem venni a hervasztó külvilágról. Itthon ülve ez persze könnyen ment, de azért fesztiválozás közben sem esett nehezünkre a csakúgylét. 

A Katlan egyébként idén egy kicsit fapadosabban volt szervezve, mint korábban, nekem hiányoztak nagyon az önkéntesek, de a harminchét fokos ordas melegben bokáig a porba süppedve, a programhelyszínek között ide-oda bolyongva, nem hallva vagy/és nem látva az előadókat, de végül az Európa Kiadó koncertjén a focipályán hanyatt fekve azért a fíling megvolt. És ez elég is. 

Más. B megvan abban a távoli, szabad országban, és bár keservesen megküzd mindenért, egyelőre úgy tűnik, a pénztelenség, a diszkrét éhezés, a lakhatási problémák és a magány ellenére sem adja fel. Belevaló és bátor (bár talán kissé vakmerő) nő lett belőle, akire nagyon büszke vagyok. Úgy látszik, ebbe a többszörösen elcseszett országba semmi szín alatt nem akar visszajönni, csak látogatóba. Mit mondjak, talán igaza van.

Másrészt persze azt senki sem tudja, hol volna jó élni a klímaváltozás szempontjából. Én most éppen a sivatagi klímát szokom, már nem is csodálkozom, hogy a hidegfronttal csak szél érkezik, csapadék semmi, és csak mosolygok a piacos bácsin, aki árengedményt ad a sárgadinnyéből, mert egy varjúval osztoztam rajta. Engem nem zavar a sérülés a héjon, remélem, a varjú is jóllakott, így amolyan ökotesók lettünk. Ami meg a kilátástalanságot és a szorongást illeti, arra az a módszerem, hogy mindenféle okos podcastokat hallgatok a világ és az ország helyzetét illetően. Jólesik elvonatkoztatni a saját nehézségeimtől, és örömmel hallgatok szakembereket olyan témákban, amikről nekem végképp lövésem sincs (pl. médiastratégiák, autógyártás, energiahelyzet a világban ésatöbbi).

Más nincs, még van pár nap a szabadságból, úgyhogy pár napra megint lelépek itthonról egy újabb offworld rezervátumba. Épp elég lesz a nyomasztó világból augusztus közepétől.

Valamelyik nap eszembe jutott Gill Scott-Heron, úgyhogy most ő a zenei melléklet.