Felejtés

 Azt hiszem, az elégedett élet egyik sarokköve a felejtés és az emlékezet közötti kényes egyensúly megtartása.  

Mostanában rengeteg inger éri az idegrendszerem (egy halom információ, panasz, zaj ésatöbbi), ami tényleg megterhelő dolog, még akkor is, ha tudom, ezért is kapom a fizetésem idén. Csak sajnos elég nehéz az ilyesmit ép elmével megúszni, főleg mert ez a sok minden egy halom, monoton adminisztrációs munkával párosul, amiben meg ugye, számomra legalábbis, nagyon kevés öröm van. Szóval a megoldás az egészséges felejtés: bizonyos dolgokat jobb gyorsan törölni az emlékezet gyorstárából hétvégente, így hétfőn újra (viszonylag) kisimultan lehet munkát kezdeni. 

Milyen ideális is volna ez a beosztás, de a valóság ennél azért kicsit bonyolultabb. Kell hét közben is valami kapaszkodó, ami átsegít a közoktatás sötét napjain, és jobb, ha ez nem az alkohol vagy a nikotin, mert az túl rövid ideig hat. Nem hiszem, hogy lenne valami általános módszer, ami mindenkinek minden pillanatban megfelelő, keresgélni kell: én múlt héten jóga híján Kun Árpád kakashalmi történetének olvasása közben tudtam kilépni a nyomasztó mindennapokból, de másoknál mást olvastam, Gofri például növényeket ültetett át. 

Amúgy tényleg mindegy, ki mit csinál, a fontos, hogy legyen valami kis gomb, ami törli mindazt a sok borzalmas hülyeséget, amivel kénytelen szembesülni. Tegnap BH hozott két könyvet, egy Feynmant a néhai, általam rajongásig szeretett irodalmár könyvtári hagyatékából örökre, Kornai Hiányát pedig a sajátjából kölcsön. Nekem ez elég is lesz karácsonyig.

A hétvégék a munka mellett szerencsére szólnak a hosszú alvásokról, filmnézésről, baráti beszélgetésekről, sütésről, meg podcast- és zenehallgatásról. Jó, a főzés az infláció miatt tud kicsit stresszes lenni, de én például rendeltem a helyi kistermelőktől zöldségeket, és ez kísérletezésre inspirál.  Mivel minden rohadt drága, amit megeszik az ember, kevésbé fáj drága zöldséget venni helyi őstermelőktől, plusz minden, amit vettem, nagyon finom, nem rohad el két nap alatt, és kidobni sem akarok semmit, szóval ez is főzésre inspirál. Ami pedig inspirál, az nem unalmas, kvázi öröm, és akkor megint könnyebb elfelejteni a nyomasztó híreket.

Más. D múlt héten kovidos lett, így az új rendelkezéseknek megfelelően maszkban nyomtam le a hetet péntekig. Nekem nem lett bajom, a kis köhögés az allergiamaradékom, ő viszont édességet kíván, így anyailag is helyt tudok állni, ami megint jó érzés. 

Tegnap amúgy volt helyi Pride, amin sajnos nem tudtam ott lenni, de itthon is jó volt. Viszont sokat gondoltam a barátaimra, akik mentek helyettem is ebben az igazi depis, őszi időben. Amúgy ez a hideg elég meglepő, mert egyrészt hirtelen jött a forróság után, másrészt elmúlóban van a sok éve tartó privát egyenlítői klíma is, na pont a rezsiválság közepén, ez is szívás, úgyhogy eléggé fázom. Elő kell kotorni a téli holmikat, és kénytelen leszek venni egy pár meleg mamuszt is, amit eddig csak vágyakozással mustráltam, mint egy szép, de valójában totál felesleges dolgot. 

Más nincs, de jövő hét közepén külföldre utazom egy továbbképzésre, és nagyjából öt év után először megint kénytelen leszek szabadságértesítőt beállítani a gmail fiókomra, nehogy az legyen, hogy külföldön is napi tizenkét órát dolgozom. Nem azt mondom, hogy felejtsük el a kötelességtudatot, hanem azt, hogy emlékezzünk arra, érző embernek jöttünk erre a világra. Járjunk egy lépéssel az őrület előtt.