És mások

 Ősz lett. Napok óta gondoltam írni valamit egy ember haláláról, de nem tudtam, mit. Hogy okos volt, hogy nagyszerű ember, hogy az erkölcsi érzéke megkérdőjelezhetetlen volt, mindennek aligha van jelentősége most, hogy már nincs. Hogy kiváló költő volt, az tény, de ezzel is mire megyünk? 

Olvasgatom a sokk cikket róla: néha bosszant, néha meghat mennyi figyelem irányul a munkájára, bár azt hiszem, majdnem mindegy lett volna, ha életében is ennyien figyeltek volna rá. Jó, lehet, hogy ebben nincs igazam, mert ha jobban, többen olvastuk volna, esetleg ez a társadalom egy kicsit más tudott volna lenni. De nem tudott más lenni, nem tud más lenni, mert nem akar. Hogy akar-e egyszer, azt én nem tudom, ő mindenesetre nem tudott tovább várni. Kár. Várhatott volna az örökkévalóságig.

A veszteségekkel való megküzdésnek sokféle módszere lehet, én most ezzel sajnos egyelőre nem boldogulok. Persze ittunk az életére BH-val, elővettem a poharat is, amit még a pozsonyi kocsmából hozott nekem évekkel ezelőtt, és meghallgattam a beszélgetésünket is, de nem tudtam elengedni. Persze nekem könnyű úgy tenni, mintha nem változott volna semmi, hiszen nagyon ritkán találkoztunk. Csak akkor kell becsukni a szemem, amikor meglátom a képét valahol. 

Más. Hogy a társadalom nem akar változni, azt az összeomlófélben lévő oktatási helyzet kapcsán is tapasztalom. Nem jó, ami van, de annyi minden omlik éppen össze, hogy ez nem tűnik fontosnak. Pedig ha nincs minőségi oktatás, akkor tényleg nincs jövő, de hát az emberek, mint valami mindfulness hoax áldozatai, csak a jelenre koncentrálnak. Pedig van különbség az egyén jelene és a közösség jövője között. Mindkettőre kellene figyelni. 

Annak azért örülök, hogy sok okos ember van itthon is, olvasom, hallgatom őket. Hogy ettől jobb lesz-e a jövő, azt nem tudom. Ami viszont a jelenben nagyon jó, hogy hazajött B egy hétre. Elég felnőttes lett, ami megerősíti azt az elgondolásomat, hogy ha felnőtt éltetheyzetben vagyunk, ha nem infantilizálnak minket, akkor tudunk felelősségteljes felnőttként működni. Talán az egész országnak ki kellene szakadnia pár hónapra egy vadidegen helyre, ahol végre nem valami atyáskodó hatalom hoz helyette döntéseket. 

Sajnos nem volt őszi szünet, így kevesebb időt töltöttünk együtt B-vel, mint szerettem volna, de mára home office-ba kértem magam, hadd legyünk picit még együtt, mielőtt visszautazik. Jó, az is van, hogy úgy érzem, egészségkárosító az új munkaköröm, szóval van ebben a mai itthonirodában némi önvédelmi mechanizmus is. 

Más nincs, örülök, hogy péntek van, és hogy végre nincs huszonhat fok. Rosszkedvünk őszéhez nem illik a rövidujjú póló.