Ünnep
„Csak az nem téved el az életben, aki valamihez oda van láncolva.
Aki nem tudja, hogyan és merre tovább, akár meg is állhat megünnepelni, hogy szabad.”
Ménes Ildikó
Ezzel a végtelenül humánus gondolattal találkoztam múlt héten egy közösségi platformon, és azóta azon gondolkodtam, ha van még valami, amiről írni érdemes, az egészen biztosan az emberség. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs más, nincs rossz, de talán érdemes a humánum felől közelíteni, márcsak önvédelmi okokból is.
A másik dolog, ami egy ideje a fejemben jár az az, hogy nincs mindennek megoldása. Azt hiszem, megengedve a tévedés szabadságát természetesen, hogy a ma gondolkodó embere kényszeresen megoldáscentrikus. Valamiért eszembe jutott néhány napja, milyen nehezen barátkoztam meg gimnazistaként a ténnyel, hogy nem minden matematikai problémának van megoldása. Kisgyerekként az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy bár a világ kaotikus, a matematika egyszerű, problémamentes leképezése a világnak, ahol mindent ki lehet számolni.
Aztán később az ember megérti az értelmezési tartományok fontosságát, és belátja, hogy van, amikor azt kell leírnia, hogy egy adott problémának nincs megoldása. Ezt a matematikai belátást nyilván nem könnyű áthelyezni a mindennapokba, de ha sikerül, nagy segítségünkre lehet.
Miért jutott ez eszembe? Részben azért, mert tegnap félig meghallgattam a Gerőcs Lászlóval készült podcastot (Az élet meg minden c. csatornán), részben meg azért, mert nem szeretnék beleőrülni a hétköznapokba. Utóbbin azt értem, hogy saját mentális egészségem érdekében kénytelen voltam belátni, a mai magyar társadalom értelmezési tartományán nem lehet megoldani az oktatás problémáját. Törekedni, kármentesíteni, elképzelni egy jó (jobb) rendszert lehet, ha éppen valakinek van erre szabad kapacitása, csak nem biztos, hogy érdemes.
Gondolkodom egy ideje, mit lehetne jobban, másképp, ügyesebben tenni, hogy az iskola élhető legyen, hogy a gondolkodás építő terepe legyen, de arra jutottam (lásd fent), hogy semmit. Lehetne úgy csinálni, mintha még lenne valódi közoktatás, mintha lenne arra mód, hogy értelmesen töltsük az időt, de minek? Magyarországon pillanatnyilag nincs működőképes közoktatás, és egy ideig nem is lesz. Hogy kell-e mégis gondolkodni azon, milyen lenne a jó iskola? Kell. De inkább csak hobbiból érdemes.
Ha most lennék fiatal tanár, csalódott lennék, de nem vagyok az, így inkább csak szomorúságot érzek. Ha valaki azt kérdezné tőlem, merre tovább, mondjuk nem tudom, miért kérdezné, de mindegy is, azt mondanám neki, amit magamnak is mondok, el kell hagyni a pályát. Egy darabig mást kell most csinálni, és lehet álmodozni arról, hogy majd egyszer érdemes lesz visszatérni egy iskolába. Ami vagy így lesz, vagy nem.
Hogy mit kellene csinálni, hol lenne érdemes dolgozni? Fogalmam sincs. De legalább megállhatunk most egy pillanatra, és megünnepelhetjük, hogy szabadok vagyunk. A szabadságban pedig, akárcsak a matematikában, talán az a legjobb, hogy benne van a tévedés lehetősége. Az életben valószínűleg mindig jobb tévedni, mint odaláncolni magunkat valamihez.



Ez hihetetlen, hogy mindezeket leírtad itt és most, összefoglava, kicsit még filozófikusabb szintre emelve a szombati, éjszakába nyúló beszélgetésünket . Egy orvos akut és mérhetetlenül komoly gondjairól. 😔 A tehetetlenségről és arról a "megoldásról", miként is ünnpelhető a szabadság....Szóval, összefoglaltad a fiúnkkal folytatott hosszú beszélgetést....
VálaszTörlésIsmeretlenül is együttérzésemről biztosíthatom.
TörlésPilinszky Popper P.-nek: „Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”
VálaszTörlésEz így van. Sok-sok irgalomra.
Törlés